A szaktárca vezetője hangsúlyozta, a magyar vasút az innovációban részt kíván venni, példaként említette, hogy megvizsgálják a vasúti próbapálya kialakításának lehetőségét, továbbá erősítik a vasúti szakterület oktatását. A konferencián stratégiai partnerségei megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Homolya Róbert, a Hungrail elnöke.
Az együttműködés célja, hogy minél jobb minőségű, szakmai szempontból megalapozott szabályok szülessenek, a vasúti ágazat jövőjét befolyásoló stratégia végrehajtásának segítése, a vasúti ágazat versenyképességét érintő szabályozás, a vasúti személyszállítási fejlesztése, a vasúti ágazati innovációs kapacitás növelése, a hazai logisztikai elosztó központ szerepének növelése, a mellékvonali hálózat fejlesztése, az eljutási idő csökkentése, a menetrendszerűség növelése, a vasúti digitalizációs keretterv megvalósítása.
A vasúti szakma jelölésére az idén a Hungrail elismerését, a Sipos István díjat a nemrégiben elhunyt Kukely Márton, a MÁV volt vezérigaztója, a CER Cargo Holding magyar magánvasút cégcsoport vezérigazgatója, a Hungrail ellenőrző bizottságának elnöke posztumusz kapta.
(MTI)