Az ellenzéki aktivista fotója. Forrás: Magyar Nemzet
„Az adatkezelés általános alapja, hogy az csak az érintett állampolgár kifejezett hozzájárulása alapján folytatható. Ha például egy egyesület jövőbeni kapcsolattartás céljából támogatói aláírásokat gyűjt, az adatkezelési tájékoztatóban erről külön tájékoztatni kell a választót, akinek ehhez hozzá kell járulnia, az adatfelvevőnek pedig adatfeldolgozói szerződéssel kell rendelkeznie” – ezt már Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója jelentette ki a napilapnak.
Szerinte ezek nélkül bármiféle, politikai szimpátiára, szavazási hajlandóságra vonatkozó adat rögzítése jogellenes, a választási ajánlások pedig csak és kifejezetten az adott jelölt indítása céljából gyűjthetők és kezelhetők, egyebekre történő hasznosításuk nyilvánvalóan tilos. Hozzátette: az ilyesmi nem holmi politikai csínytevés, hanem bűncselekmény is lehet.
Kedden Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője visszalépésre szólította fel Pikó Andrást, csakúgy, mint Sára Botond, Józsefváros fideszes polgármestere, aki szerint a legdurvább csalás történt.