A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kié lesz Józsefváros? Botrány, vádaskodás és széthúzás az ellenzékben az időközi választás előtt.

Az egyre dühösebb utasok, az egyre elkeseredettebb dolgozók csütörtökre tüntetést szerveznek a Keleti pályaudvarhoz – közölte Bangóné Borbély Ildikó.
Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt országgyűlési képviselője Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál tartott sajtótájékoztatón azt kérte: Homolya Róbert ne okozzon több kárt a magyar embereknek és azonnal mondjon le.
A vasúttársaság problémái közé sorolta, hogy a munkaerőhiány miatt bezárnak a jegypénztárak és nem indulnak el a vonatok, hogy egymással szemben néhány méterre állnak meg a szerelvények. Szerinte a MÁV vezetője és a kormány emberéletekkel játszik. Bangóné Borbély Ildikó közölte, az egyre dühösebb utasok, az egyre elkeseredettebb dolgozók csütörtökre tüntetést szerveznek a Keleti pályaudvarhoz.
Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt tette szóvá, hogy Loppert Dániel, a vasúttársaság kommunikációs igazgatója azt mondta: a tüntetők az október 13-i önkormányzati választás után szimpla utasok lesznek. Erre reagálva az alelnök közölte: nem az önkormányzati kampány miatt késnek vagy mennek egymással szembe a vonatok, vagy zárnak be a jegypénztárak. Hozzátette: azért történik mindez, mert a MÁV élén egy politikai lobbista áll, aki nem képes úrrá lenni a helyzeten.
„A felső vezetés meghibásodása miatt késnek a vonatok” – fogalmazott. Azt javasolta, hogy Homolya Róbert és Loppert Dániel menjenek el inkább jegykezelőnek, ott talán szükség van rájuk. Homolya Róbert ötmillió forintos fizetéséből 16 jegypénztárost lehetne felvenni – jegyezte meg.
A politikusokat kérdezték arról, mi a véleményük, hogy hétfőn Németország, Olaszország, Franciaország és Málta megállapodott a Földközi-tengeren felvett migránsok elosztási vészmechanizmusáról. Komjáthi Imre közölte, amint a párt elnöksége kialakítja erről a kérdésről az álláspontját, közölni fogják.
(MTI)