Maróth Miklós: Szigorúbban számon kell kérni a munkát a kutatókon

2019. augusztus 03. 11:24

Senki nem darálta be az MTA-t Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Magyar Hírlapnak nyilatkozó elnöke szerint, aki ugyanakkor úgy látja, szigorítani és egyértelműsíteni kell az elvárásokat a kutatókkal szemben.

2019. augusztus 03. 11:24

„Tudom, méhkaptárba dugtam a fejem, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet”nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Maróth Miklós akadémikus, akit öt évre nevezett ki az MTA-ról leválasztott kutatóintézeteket tömörítő Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot irányító testület elnökének Orbán Viktor miniszterelnök Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter konszenzusos javaslata alapján. 

Maróth a lap kérdésére válaszul kifejtette: „a kormányzatban tudatosult, hogy a magyar tudomány vezető szerepe megingott a térségben. Elkezdtünk lecsúszni. Ezzel párosult az a felismerés, hogy az Akadémia állami támogatásán lényegesen, nominálisan nem módosítottak a rendszerváltoztatás óta. Jellemzően egyébként a baloldali kormányok inkább elvettek belőle, a polgári kabinetek pedig hozzáadtak.”

Az akadémikus, az MTA volt alelnöke arra is emlékeztetett: „Kóka János lényegében fel akarta számolni, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig az innovációt kérte számon rajtunk. A jelenlegi kormány most jelentősen megemelte a támogatást, cserébe azt várta el, hogy ne lyukas hordóba öntse a vizet. Ez abszolút legitim kívánság.”

Maróth Miklós kifejtette: nem tudja értelmezni azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint a kormány „bedarálta” az akadémiát, minthogy „az MTA áll, ahogy az intézeti hálózat is sértetlen”, és „csak a szervezeti forma változott meg. Kétségtelen, az Akadémia ennek nyomán kénytelen újraértelmezni a szerepét, illetve visszatérni az eredeti küldetéséhez. Ebben azonban inkább lehetőséget kellene látni.”

A jövővel kapcsolatban a frissen kinevezett elnök azt mondta a Magyar Hírlapnak: „a kutatás töretlenül folytatódik az intézetekben, az ott dolgozók keveset fognak érezni a változásból. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a munkát szigorúbban számon kell kérni, mint eddig, egyértelműsítve a követelményrendszert. A kutatás szabadsága azonban nem sérülhet.”

Végül Maróth Miklós rámutatott: nem távoznak tömegesen külföldre a fiatal kutatók. „Tömeges elvándorlásról nincsen szó, hiába hangoztak el erre vonatkozóan bizonyos jóslatok. Jómagam támogatom a külföldi tapasztalatszerzést, sőt, minden érintettet erre buzdítok. Egyúttal arra is, hogy utána jöjjenek haza, folytassák itthon a kutatást.”

 

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2019. szeptember 12. 20:10
"Szigorúbban számon kell kérni a munkát a kutatókon". IGAZA VAN Prof. MARÓTH MIKLÓSNAK! Akinek nem tetszik kedves kutatótársak, mehet a p.ics@ba. A sok sz@rjancsi mehet krumplit szedni. Ámen.
syphax
2019. augusztus 06. 11:41
Maróth akadémikus komoly tudós, aki tudja mit tesz, és tudja mit miért tesz. Rá semmiképpen sem áll meg az a--meglehetősen laza alapokon inogó--vélekedés, miszerint "eledja a saját tudományos "renoméját" az, aki "nevét adja" Palkovics miniszter akadémikus és a jelenlegi Kormány MTA-t hatékonyabbá tevő átszervező tevékenységéhez! EZ, TÖBB, MINT BIZTOS!!!
Macera
2019. augusztus 04. 15:07
A szocializmus ultragàz csökevény hagyatéka az állami pénzeket herdáló és a soha semmire nem jó "kutatások" misztériuma. A csókosok egymásnak osztogatták a milliókat a semmire. Én is kérek 8-10 milliót! Azt akarom kutatni, hogy lehet-e fából vaskarikát csinálni. És mivel a negatív eredmény is eredmény, jogosan veszem fel a 10 millát. És ezt ezer helyen publikálom az eredményemet jó pénzért. Meg kérek plecsnit is, hogy mekkora egy tudós vagyok..
syphax
2019. augusztus 04. 14:40
"..Miért hívják a cigányt sokan patásnak?" MERT AZ ELMEBETEGEKNEK "JOGUK VAN" BÁRMIT BÁRHOGYAN "HIVNI"--EZÉRT BOLONDOK. A CSUDÁT SE ÉRDEKLI AZ, HOGY ŐK MIT HOGYAN "HIVNAK". NEM NORMÁLISAK ...SZEGÉNYEK, AZT BESZÉLNEK, AMIT AKARNAK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!