Ulrik Ringborn, a svéd Karolinska Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a fő célkitűzés a rákos betegségek megelőzése. Mint mondta, a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a különböző tumortípusokról, de ezzel együtt a gyógyítás hatékonyságát is növelni kell, ehhez pedig személyre szabott terápia szükséges.
Peter Boyle, a lyoni székhelyű Nemzetközi Prevenciós Kutató Intézet (IPRI) igazgatója kitért arra: az akadémia megalakítása egy huszonöt éves közös munka eredménye. Hozzátette: a testület egyik célja, hogy az oktatás és kutatás területén is minél gyorsabb tapasztalatcsere történjen.
Julio E. Celis, a dán rákkutató Központ társigazgatója szintén örömét fejezte ki az akadémia megalakulása kapcsán, és mint fogalmazott, nincs olyan ország, amely egyedül meg tudna birkózni a daganatos betegségek adta feladatokkal. Véleménye szerint meg kell szervezni a tudományos munkát, amire a most létrejött testület jó példa, és kerülni kell a gyógyításban résztvevők és a szakpolitika közötti elszigetelődést.