Az ATV írásában felidézi: Laci bácsi, polgári nevén Benke László1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök volt, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke.
1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátóipari SzK és SzKI tanára volt 18 évig, ahol „Kiváló pedagógus” kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája. 1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját.
1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a „Legjobb Étterem” címmel tüntettek ki – olvasható az atv.hu írásában. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a „Chaîne des Rôtisseurs” lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezen kívül több szakácskönyv szerzője is. Benke Lászlónak hosszú ideig saját főzős műsora is volt az ATV-n.
A mesterszakács évek óta különféle betegségekkel küzdött, a Blikk úgy tudja, két évvel ezelőtt a veséjével volt gond. Mint írják, nagyon megviselte, hogy romlik az egészsége, de bízott benne, hogy felépül – írja a Blikk. Azt írták, nem estek jól neki a kritikák sem, amiket az utóbbi években kapott, úgy gondolta, fel is hagy a főzőműsorok készítésével.
Laci bácsi áprilisban megint rosszul lett, újra kórházba került. Akkor így nyilatkozott: „Nem vagyok jól, az egészségemet illetően nincsenek jó híreim. A jövő héten is kórházba kell mennem néhány napra. Kivizsgálnak, hogy kiderüljön, mi a bajom. Nehezen viselem a rosszulléteket.”
Utolsó főzőműsorát pénteken tették fel a Youtube-csatornára, ezen kókusztejes zöldborsó főzeléket készített el.