Alex szerint ez az elüldözés része volt az akadémiai szabadság és más szabadságjogok megtörésére irányuló átfogó kampánynak, mely a Magyar Tudományos Akadémiát is érinti.
„Szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet. De szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban” – jelentette ki. Majd arról beszélt, hogy ennek érdekében feltőkésítik az egyetem alapítványát.
Végül az ifjabbik Soros arról beszélt az Euronews szerint, hogy nem adták fel Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket. „Hálásan köszönjük annak a sok magyarnak a támogatását, akik kiálltak a CEU mellett. Édesapám elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységéhez hasonlóan továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk Magyarországnak és a magyaroknak.”