Az ajándék „gesztusértéke azonban sokkal nagyobb, mert ebből is láthatják a magyar családok, hogy a magyar kormány odafigyel rájuk, számon tartja a gyerekeket és ösztönzi a gyermekvállalást attól függetlenül, hogy mely részén élnek a Kárpát-medencének” – magyarázta az államtitkár. Mint mondta: a magyar kormány azt szeretné, ha minél több gyerek születne Magyarországon és a Kárpát-medencében.
2019-et a külhoni magyar gyerekek éveként hirdették meg. A tematikus év programjaira egymilliárd forintot fordít a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A pénz 80 százalékát pályázatokon lehet elnyerni, elsősorban civil és egyházi szervezeteket támogatnak, illetve olyan családi és fiatal vállalkozók részére szánják, akik támogatják a kisgyermekes családokat és a nagycsaládokat. Emellett azt szeretnék, ha a védőnői hálózatot is sikerülne erősíteni, illetve – ahol nincs, ott – kiépíteni ebből a pénzből – tette hozzá Potápi Árpád János.
(MTI)