Egy hónappal ezelőtt még fej-fej mellett volt a Demokratikus Koalíció és a Jobbik, a célegyenesre fordulva a Gyurcsány-párt 235 ezer interakciót gyűjtve ellépett riválisaitól és egyértelműen a leghatékonyabb ellenzéki párttá vált (DK: 18%, Jobbik: 14%, 182 ezer interakció). Az MSZP mindössze 76 ezer interakciót tudhat magáénak. A Médianéző Központ aláhúzza: a Jobbik Facebook-oldaláról naponta átlagban hetvenen iratkoznak le, míg a szocialistákat egyik napról a másikra átlagosan heten hagyják ott, igaz, Bangóné patkányozós kijelentése felgyorsította az elvándorlást.
A Jobbikot egyetlen nap alatt 326 követője hagyta faképnél a Facebookon, miután Gyöngyösi Márton és Ujhelyi István közös interjút adott, ahol a szocialista politikus azt javasolta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy legyenek harcostársak.