„Kár a baloskodó gittegyletekben keresni az újbaloldalt, mert csak a régi balliberális érdekkörök próbálják újracsomagolva eladni magukat. A baloskodás nem válik le a liberalizmusról, és széleskörű társadalmi bázisa ugyanúgy nincs és nem is lesz, ahogy az eggyel korábbi balliberális demóverziónak sem.
Eközben persze vannak baloldali egyének, akik vagy kívül maradnak ezeken a hálózatokon és intézményeken, vagy megpróbálnak bennük navigálni. A veszély különösen az utóbbi esetben áll fenn, hogy semlegesíteni és/vagy kooptálni próbálják a munkájukat a régi liberális rend maradványának képviselői. Hegemóniaküzdelem folyik, ezért ezen jelenségeknek nem egyéni szinten érdemes keresni az okait (és a lehetséges megoldását), hanem az erőforrások eloszlásában és a tágabb gazdasági-politikai viszonyokban.
Sokan sokféle módon elemezték a baloldal több évtizede tartó nemzetközi válságát. Makroszinten lehet a centrumbéli baloldali politika baloldal-jellegének elvesztését, azaz liberális elitek általi bekebelezését a neoliberális fordulat, illetve annak még tágabb kontextusaként a II. világháború utáni világgazdasági ciklus hanyatlása felől elemezni. Egyebek mellett ugyanezek a folyamatok szabták meg a volt szovjet blokk rendszerváltás utáni világgazdasági reintegrációjának kereteit és ezzel a »baloldal« helyi újraértelmezésének lehetőségeit.
Jelenleg a NER bebetonozódása mellett a nyugati liberális hegemónia megroggyanása adja a keretét annak a politikai játéktérnek, amely az intézmények és egyének cselekvését szabályozza. A magyar értelmiség sajátosságai, a politikától való értelmiségi függetlenség hamis ideáljának hagyománya is kapcsolódik a témához. Ezek adják a keretét az itt leírt mechanizmusnak, amit azért emeltem ki, mert ezt érzem leginkább hiányzónak a baloldalról újra fellángolt vitából.”