Esztergom díszpolgári címet adományozott Mindszentynek

2019. május 04. 16:01

Az esztergomi önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott szombaton Mindszenty József egykori esztergomi érseknek, az oklevelet Erdő Péter bíboros vette át a hercegprímás emlékére rendezett mise után a Szent Adalbert Központban.

2019. május 04. 16:01

Az Esztergomhoz és az egész magyar hazához kötődő kitartó és elévülhetetlen egyházvezetői és közéleti tevékenységének, a szabadság, a hűség és a helytállás példáját elénk állító munkásságának elismeréseként adományozzuk városunk díszpolgári címét Mindszenty Józsefnek – mondta az oklevél átadása előtt Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) polgármester.

Erdő Péter nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a hercegprímás hivatali utódaként átvehette az elismerést és elmondta, az oklevelet a prímási levéltárban őrzik majd.

Akinek jellé kell lennie, az jellé válik! – mondta a hercegprímás halálának 44. évfordulóján tartott misén Böcskei László nagyváradi megyés püspök. Hozzátette: a történelem folyásában nem csak korokról beszélhetünk, hanem egyéniségekről is, akiknek kiállása nem más, mint a prófétai sors felvállalása az új idők kihívásaival szemben.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. május 06. 17:13
ÉN TUDOM, HOGY MILYEN AZ, AMIKOR AZ ÁVÓSOK NAGYON-NAGYON MEGVERTEK(!!!) EGY-EGY PAPOT. MERT A CSALÁDOMBAN IS VOLTAK PAPOK, OLYANOK AKIKKEL EZT ÉS ILYET CSINÁLTAK! AZT ILYEN LINK SENKIK, MINT EZ AZ " Az őrület határán"--os niemand FÖL SEM KÉPES FOGNI a tökfejével a tyúkeszével. És Mindszenty-t sokszor sokat és nagyon-nagyon MEGVERTÉK, Gumibotokkal a hátát a talpát a fejét, a nemiszervét...mindenét. És egyszerre több, bikaerős parasztállat verte--miközbe kivülről röhögtek rajta a többi ávósok--NŐK IS-- látva a meztelen véres testét--hatalmasakat röhogtek és gúnyolódtak azon, mennyire szenved. Aki Mindszentyre egy rossz félszót szól BŰNÖS, sőtét gazember. Ha elmebajos az enyhiti a BŰNÉT....Én tudom, mert volt a családomban ilyen pap, akik NAGYON MEGVERTEK az ÁVÓSOK anno....TUDOM, MI "AZ"! ISZONYAT! RÉMSÉG! Gyerekként anno, alig voltam képes felfogni, hogy .....BÁCSI miért nem tud járni.....mi fáj Neki stb..stb. És miért?
Akitlosz
2019. május 05. 18:05
"Esztergom díszpolgári címet adományozott Mindszentynek" Annyit ér, mint halottnak a csók.
fckng
2019. május 05. 12:04
Mindszenty a semmiért halt meg. Nagyon sokan haltak meg a világ teremtése óta a semmiért. A fidesz élen jár a semmiért díjátadásban - ahogy a katolikusok is a szenté avatásban Persze lemehetnénk alfába, de nyilvánvaló, hogy te annyira hülye vagy, hogy nincs semmi érkeztetésed a témában. Mindszenthy nem az igazságért halt meg. Mindszenthy csak azt hitte, hogy az igazságért hal meg. Nagy különbség van igazság és igazság között. A fidesz már megint mindent bevet a győzelemért: 3 éves gyerekeket, Mindszenthyt, médiatúlsúlyt, erőfölényt, hazugságokat, csalást, elnyomást. Nincs az az Isten, aki rákényszeríthetne, hogy egy ilyen mocskosul aljas, geci bandára szavazzak valaha is.
Szabó A. Imre
2019. május 04. 21:47
"Akinek jellé kell lennie, az jellé válik! – mondta a hercegprímás halálának 44. évfordulóján tartott misén Böcskei László nagyváradi megyés püspök. Hozzátette: a történelem folyásában nem csak korokról beszélhetünk, hanem egyéniségekről is, akiknek kiállása nem más, mint a prófétai sors felvállalása az új idők kihívásaival szemben." Ennél nagyobb igazságot nem is lehetne mondani Mindszentyről. Mindszenty József nem volt sem szép, sem okos, kedves pedig még annyira sem, de testestől-lelkestől Isten embere volt. A XX. század legnagyobb magyarja, Isten legméltóbb magyar papja volt, akinél többet senki nem tett az elmúlt száz évben a magyarokért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!