Szijjártó: Európának új vezetőkre van szüksége

2019. április 22. 14:48

A külügyminiszter szerint Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott.

2019. április 22. 14:48

Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.  

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben. A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani – tette hozzá.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott – jelentette ki a magyar tárcavezető. A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani – mutatott rá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.

(MTI)

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vadakat terelő juhász
2019. április 23. 07:31
Junckert nem függesztette fel senki és nem kell bocsánatot kérnie senkitől. A bukott politikusokkal szokás így bánni. Elég nevetséges és gyáva dolog olyan politikust támadni aki rövid időn belül távozik a posztjáról.
pildar
2019. április 22. 23:40
Na Petya megint betalált mert sok bérkommenter trollnak ment rögtön az SMS. 37:8 like dislike állásnál szinte csak balos fröcsögés van a kommentekben. Szánalmas a véleménykommandó, csak azt nem tudom honnan van rátok pénz, Gyuribá utalt a gazdáitoknak egy kis apanázst az EU választásra?
Kiscsillag
2019. április 22. 22:37
Juncker hazudik.
Akitlosz
2019. április 22. 21:25
Akit a Fidesz támogat Juncker helyett semmivel sem folytat különb politikát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!