Médianéző Központ: A Fidesz a közösségi médiában is vezet

2019. április 07. 11:08

Az EP-kampány nyitányakor a Fidesz messze a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában, a mozgósítási képessége ezen a felületen is kiemelkedik az összes többi párt közül a Médianéző Központ friss elemzése szerint.

2019. április 07. 11:08

Az ellenzéki pártok között a Demokratikus Koalíció előretörése figyelhető meg, „a sor végén pedig a magukat huszonegyedik századi pártoknak tartó Momentum és LMP kullog"; áll a Médianéző Központ Facebook-elemzésében.

Az MTI-nek küldött vasárnapi közlemény szerint az elmúlt 30 napban a kormánypárt hivatalos Facebook-oldala teljesített a legjobban, mert a vizsgált 7 párt bejegyzéseire adott összes interakció (kedvelés, megosztás, komment) 57 százaléka kötődik a Fideszhez. Azaz a közel 1,3 millió felhasználói reakció közül 736 ezer kötődött a kormánypárthoz, ami bejegyzésenként közel 5 ezer aktivitást jelent. 

A második helyet a Demokratikus Koalíció szerezte meg 13 százalékkal, 170 ezer felhasználói reakcióval. A Jobbik 158 ezer felhasználói reakciót kapott az elmúlt harminc napban. A bejegyzésenkénti átlagos reakciók tekintetében holtverseny alakult ki a két párt között (Jobbik 1092, DK 1087), de ketten együtt sem tudták megközelíteni a kormánypártok eredményét.

Az elemzés szerint a magukat modern, fiatalos pártokként bemutatni próbáló formációk gyengén szerepeltek, mind a Momentum, mind az LMP a lista végén áll a Facebook használatának hatékonyságát illetően. Az előbbi párt az összes interakció 3, míg utóbbi mindössze 1 százalékát tudhatja magáénak.

Az elemzés a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarország, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó interakciókat (kedvelés, megosztás, komment) vizsgálta március 7. és április 5. között. Az adatok forrása a socialbakers.com.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2019. április 07. 21:54
Sok kommentelő éleménye egyezik abban, hogy egyszerűen szar az ellenzék. Esküszöm, még egy anarchista csoport is jobb lenne ezeknél, ha lenne ilyen az országban. A legnagyobb takony, a puha gerincű karrierpolitikusokból álló siserehad. Dart vadert és Woodie Allent is hűségesen szolgálnák a pozícióért cserébe...
pemete jakab
2019. április 07. 17:42
"Médianéző Központ: A Fidesz a közösségi médiában is vezet" Jó vicc, a fideszesek jó része nem is tudja használni a számítógépet.
Rasdi
2019. április 07. 15:02
"... a Fidesz messze a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában, " Gyerekek, csak nem azt várjátok, hogy ezen meglepődjek? Természetes, hogy már tulajdonosi vonalon a mindenkori kormányzati erőknek van legerősebb befolyásuk a közösségi médiára, másrészt mindenféleképpen nekik áll rendelkezésükre a legkomolyabb összeg a különböző hirdetésekre meg egyéb befolyásoló csatornákon. Úgyhogy egy sereg "szakértőnek" sikerült "megtalálni csőben a lyukat":)))))
VakzKommondor
2019. április 07. 15:02
Ezeket a felméréseket az a nyaloc fideszes késziti aki a felmérés tárgyát is. Ez a ner Siker
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!