A koncertre való készülődés közben ötlik fel a fiatalokban, hogy fel kellene kutatni Kodály múltját, így ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, a mai szlovákiai területekre, ahol a zeneszerző gyerekeskedett, majd gimnáziumi éveit töltötte. Megtekintik a Zobor-vidéket, ahova Kodály első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben.
A helyszínekre vonattal utaztak, amelyet indokolt az is, hogy Kodály Zoltán édesapja vasúti tisztviselő volt. A fiatalok a különböző helyszíneken muzsikusokkal, zenetörténészekkel találkoztak és beszélgettek – ismertette a 10 napos forgatás részleteit Petrovics Eszter.
A budapesti rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint a szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal szálló hangversenyterme adott otthont.