„Minden unióba érkező ember mélyreható biztonsági ellenőrzésen esik át, amelyet egyebek mellett a külső határok közelében felállított ellenőrzőállomásokon dolgozó határőrök, rendőrök vagy a parti őrség emberei végeznek" – közölte Natasha Bertaud.
Elmondta azt is, hogy az Európai Unió anyagilag és gyakorlati eszközökkel is segíti a migrációs nyomással küzdő görög hatóságokat. A támogatások felhasználását, a vonatkozó programok menetét, valamint az esetleges visszaélést vagy helytelen felhasználást több uniós intézmény is szigorúan ellenőrzi. Hozzátette továbbá, az Európai Bizottságnak nincs szerepe a tagországok nemzeti hatóságai által folytatott eljárásokban, azokról információval nem rendelkezik.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken terrorizmus gyanúja miatt vette őrizetbe Magyarországon a szíriai férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt. A 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.