Egy hétig mobilmentes életet élni? A Mandiner szerzője kipróbálta, milyen ténylegesen félrerakni a modern életet teljesen behálózó és uraló okostelefont. Könnyű vagy nehéz volt a kísérlet? Jól esett vagy ennyi épp elég volt belőle? Itt vannak a tapasztalatok!
Mi, magyarok is telefonnal a kezünkben alszunk el és ébredünk fel, mégis csak 29 százalékunk tartja magát a készüléktől függőnek – derül ki egy nemzetközi kutatásból. A több mint hatezer felhasználót és 12 országot vizsgáló felmérés szerint itthon elsődlegesen fotózásra, üzenetküldésre és a közösségi oldalak böngészésére használunk az okostelefonokat. Mint megállapítják: maga a hanghívás csupán a negyedik helyre szorult a használati módokat mérve.
Arról, hogy ez milyen hatással van az életünkre, szinte minden nap megjelenik egy-egy újabb kutatás – ezek érdekesek, de ha már a mi életünkről van szó, saját próbát tettünk.
*
Íme, egy huszonéves nő telefonmentes hetének tapasztalatai:
Ez alatt az egy hét alatt nagyjából
Akárhová mentem, akárhonnan jöttem, a gyors checklistemen mindig kimaradt egy pipa: önkéntelenül is kerestem a telefonomat. Nyilván, amint az agyam utolérte reflexeimet, rájöttem, hogy nincs mit keresnem – de ez nem állított meg attól, hogy legközelebb is kutatni kezdjek.
Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a telefonom önmagában nem hiányzott: mint hívásindításra és -fogadásra alkalmas eszközt, talán ha kétszer használtam volna a hét folyamán. Emellett azonban a másik, nagyjából tizenhat funkciója hiányzott. Zavart, hogy nem volt térképem, zenelejátszóm, vagy receptes könyvem. Mindenekelőtt pedig zavart, hogy nem volt órám.
Mint rájöttem,
Ez alatt az egy hét alatt gyakorlatilag sosem tudtam, mennyi az idő. Lestem az utcai órákat, a – hihetetlenül kevés – faliórát, amivel találkoztam, és sosem mulasztottam el ránézni a környezetemben tartózkodók telefonjára/karórájára sem. Mindezek dacára szinte soha sem tudtam, mennyi lehet az idő, vajon sietnem kellene-e, vagy hogy ténylegesen fél órája várok-e valakit, aki semmi szín alatt nem tud szólni, hogy mégsem jön. Egyébként a kísérlethez köthető egyetlen kiadásom egy ébresztőóra beszerzése volt.
Az idővel kapcsolatos másik nagy tapasztalatom az volt, hogy nem lett belőle több csak azért, mert megváltam a telefonomtól. Egy nap ugyanúgy huszonnégy óra volt, ugyanúgy rohantam mindenhová, hiszen ugyanannyi feladatot kellett elvégeznem, csak kevesebb eszközöm volt hozzá. Ezen a ponton kissé megleptem magamat: előzetesen arra számítottam, sok időt nyerek majd a telefonmentességgel, hiszen – éppen csak annyira, mint bármelyik huszonéves – alapesetben egész nap a telefonomon lógok.
Rájöttem, hogy azért nem szabadult fel időm, mert a telefont mindig valami mellett használom. Az y-generáció kapcsán sokat emlegetjük a multitaskingot, vagyis annak a képességét, hogy az ember több dolgot csinál egyszerre. Mint ráébredtem, a telefonom az esetek túlnyomó többségében csak valamilyen másodlagos használati eszköz: például olvasás, filmnézés vagy főzés közben rendszeresen beszélgetek a barátaimmal.
Igen, arra is rájöttem, hogy
Az, hogy ez jó vagy sem, még nem döntöttem el. A folyamatos kapcsolattartás hiánya eleinte csak furcsa volt, később megnyugtató, azután inkább frusztráló. Akármennyire is nem vagyok egy képernyőre gyógyult zombi, időnként, főleg a hét vége felé járva jó jött volna egy kis „connecting people”.
Annak hála, hogy a telefonom nem jelzett néhány percenként az érkező üzenetektől, igen nagy lett körülöttem a csend. Ehhez társult, hogy a zenelejátszó funkcióját is az okostelefon töltötte be, így aztán a csendűzés újabb módjától estem el. Leginkább a hangokat is valamilyen más cselekvés kísérőjeként, főként utazás mellől hiányoltam. Ennek köszönhetően azonban sokkal több időm volt foglalkozni a saját dolgaimmal, mondhatni rá voltam kényszerítve: gondolkodtam azon is, amin egyébként nem szívesen szoktam.
Nem származott károm abból, hogy nem voltam folyamatosan elérhető (sőt!), cserébe újra
Akármilyen elcsépelt is: a mosogatással hamarabb végeztem így, hogy nem kellett három üzenetet írnom közben, a kávé finomabb volt, mikor az ízére figyeltem, és volt valami különleges abban is, hogy egyetlen fényképet készítettem a hét során (éljen a polaroid technika!). Valahogy azt éreztem, könnyebb észrevennem a Fontos Dolgokat magam körül – így, hogy nem terelte el a figyelmemet más. Ezúton is elnézést a hatalmas közhelyért. Sajnos igaz.
Fontos Dolgok ide vagy oda, a kevés az kevés. Némiképpen az előző pontokból fakad, de több azoknak összességénél a tény, hogy folyamatosan alulingerelve éreztem magam. Szó szerint olyan volt néha, mintha nem kapna elég információt az agyam: nem tudtam a híreket olvasni két előadás között, nem hallgathattam a heti kedvenc zeneszámomat a metrón, és így tovább.
Összességében arra jutottam, a telefonom egyáltalán nem uralja az életemet, hiszen mindent meg tudok nélküle csinálni, csak sok energiát igényel. Bárhová mentem, indulás előtt néztem meg a térképet, ahogyan általánosan a találkozások pontos helyét és idejét is idejében egyeztettem. Aztán – így, hogy nem állt módjában egyik félnek sem – tartottam magam egy előre kidolgozott tervhez.
Jó volt, de elég volt.
*
Miután pedig mindezeket megtapasztaltam, utánanéztem, mit mond erről a tudomány. Elsőként arról olvastam, miért függünk rá a telefonunkra: említik például a nyerőgép-mechanizmust, a kíváncsiságot, a kényelmet, az unalomtűrést hiányát és a készülékek személyre szabhatóságát is – ezek pedig nagyjából le is fedik személyes tapasztalataimat.
Némiképp kilóg a sorból a nemrégen lejegyzett FOMO-szindróma, ami rám kevésbé volt jellemző, így nem is írtam róla fentebb. A FOMO (Fear of missing out) lényege, hogy
Emellett a tanulmányok azt is állítják félünk a saját elménktől, attól, hogy magunkkal legyünk – hiszen a telefon remek eszköz ahhoz, hogy mindig legyen mivel foglalkozni, magunk helyett. Azt hiszem, ezt éltem meg én is a megtapasztalt csend kapcsán.
Mindezeket elég jól meg lehet fogni, ha végiggondoljuk, milyenné válunk a telefonfüggőség okán: ingerlékenyek, türelmetlenek, figyelmetlenné válhatunk. A szakértők szerint az agyműködéstől a szexuális szokásokon át az alvásciklus változásáig mindenre kiterjed például a közösségi média használata.
Nagy kérdés, hogy ha már ilyen környezetben élünk, mit tehetünk saját egészséges életvezetésünkért. A témában évek óta születnek különböző terjedelmű írások, amik közül az utóbbi időben kiemelkedett Catherine Price Digitális detox – Győzd le a mobilfüggőséget című könyve. Ebben egy olyan egy hónapos leszokási tervvel találkozhatunk, ami négy fázisból áll.
Az első a telefonnal való viszonyunk megismerése és annak eldöntése, valóban hátra szeretnénk-e hagyni a telefonos életmódot. A következő fázis a készülékhasználat lehető legnagyobb mértékű korlátozására törekszik, amit a telefonmentes élet felépítés követ. Ezután következhet csak a végleges elválás, mikor már kizárólag célirányosan használjuk a telefont, így búcsút mondva a feleslegesen elpazarolt időnek – ha már hasznosabban is eltölthetjük azt.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Az amerikai Nano Nuclear konténerben szállítható, víz nélküli technológiája áttörést ígér az adatközpontok és a nagy ipari létesítmények közvetlen energiaellátásában. Ez a hálózatfüggetlen nukleáris akkumulátor nemcsak a Közel-Keleten, hanem a hazai ipari parkok zöldítésében is szerepet kaphat.
Az internet buborékjaiban nagy erőkkel terjed ez az elképzelés, hogy a fiatalok mind lelkes ellenzékiek, és majd rajtuk múlik a kormányváltás. Szakértővel jártunk utána, mennyire igaz ez.
A Planet Budapest 2026 konferencián debütált az a hazai fejlesztésű ónalapú anódtechnológia, amely az energiatárolók kapacitásának megduplázását ígéri. A gyártás során akár 45 százalékos energiamegtakarítást kínáló eljárás iránt már a tengerentúli autógyártók és a kínai óriások is élénken érdeklődnek.
„A panaszkodás helyett a cselekvés visz előre” – véli a TV2 Tények című műsorának arca, aki őszintén vallott a Mandinernek családról, munkáról, közéletről és társadalmi feszültségekről egyaránt. Interjúnk.
Az amerikai kongresszus már figyelmeztetett arra, hogy az EU vezetése újra el akarja tüntetni a neki nem tetsző nézőpontokat a közösségi médiából.
Oltári hazugságot terjeszt a Facebook-oldalán.
Többkulcsos adó, magasabb szja és ismerős baloldali szereplők: a Tisza körül egyre markánsabban rajzolódik ki egy régi recept.
