Azzal a felvetéssel, hogy Orbán Viktor szerint Timmermans Soros embere, Szanyi Tibor nem kívánt foglalkozni, szerinte itt az ideje annak, hogy „abbahagyják ezt a sorosozást, mert már elég rossz a tartalma, az illata ezeknek a mondatoknak.” A Jobbikkal – és minden más párttal – való összefogást technikainak, nem politikai tartalmúnak tekinti, a Jobbikkal egyébként sem terveznek politikai összefogást – jelentette ki az MSZP alelnöke, aki a jobboldali ellenzéki párttal kapcsolatban a „tűzszünet” kifejezést is használta, ami a kampány szempontjából világossá teszi, hol ér véget a kormány, és hol kezdődik az ellenzék.
A szavazópolgárok és a Jobbik viszonyáról elmondta: vidéki választópolgárok széleskörű összefogást sürgetnek, szerinte a z ellenzéki választók 20 százaléka „lenyelné a békát”, azaz a Jobbik és az MSZP közös platformra kerülését.
Öt évvel ezelőtt Szanyi Tibor volt az MSZP EP-listavezetője, arra a kérdésre, hogy idén ki lesz az EP-listavezetője a szocialistáknak, úgy válaszolt, reméli, hogy idén is ő lesz a listavezető, de ha mégsem, akkor még Gurmai Zita, valamint Ujhelyi István is esélyes lehet a pozícióra.