Bemutatta EP-listáját a Mi Hazánk Mozgalom

2019. február 27. 16:44

A listavezető Toroczkai László lett, akit Dúró Dóra követ, bár szereplése Novák Előd szerint csak szimbolikus.

2019. február 27. 16:44

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezeti a párt európai parlamenti (EP)választási listáját – jelentette be a Mi Hazánk kampányfőnöke szerdán Budapesten.

Novák Előd közölte: a listán szereplő 63 ember egyúttal a Mi Hazánkkal együttműködési megállapodást aláíró Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Független Kisgazdapárt (FKGP) jelöltje is. Úgy fogalmazott: a nemzeti összefogás listájával értékalapú alternatívát kínálnak a jelenlegi kormányzattal szemben „az elvtelenül egyesült balliberális tömb” helyett.

A kampányfőnök úgy vélekedett, hogy Toroczkai László, aki elsőként vetette fel a migrációs krízis kezdetekor a határkerítés megvalósításának szükségességét, Európa-szerte ismert és elismert politikus; olyan vezető, akivel képes lehet európai szövetséget is kötni a Mi Hazánk. Hozzátette, olyan európai szintű összefogást szeretnének, amelynek nyomán kiterjeszthető a párt jelszava: „Magyarország a magyaroké és Európa az európaiaké”.

A lista második helyén Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét indítják, ám az ő szereplését szimbolikusnak nevezte Novák Előd, mert nem veszi át a mandátumát, ha képviselővé választják. A harmadik helyen Árgyelán János szerepel, aki önkormányzati képviselőként tagja a Régiók Európai Bizottságának.

A lista negyedik helyén szereplő Popély Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, szlovákiai magyar politikus a sajtótájékoztatón azt mondta: „egy elszakított terület szülötteként vállalja a küzdelmet a nemzet érdekében”.

(MTI)

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. február 28. 02:02
Morvai évekig a jobbiktól ugyan mit remélt , Brüsszelbe kijutott , tanult tapasztalt képviselő létére nem látta a jobbik mit csinál, utolsó pillanatig mellettük maradt. Brüsszelben jól beszélt harcolt ,de csak a jobbik nevében próbálta kiemelni .... Úgyhogy el is húzott láthatatlanságba ,kár érte jobbikra pocsékolt jó pár évet, holott itthon talán nagyobb hasznát láttunk volna a kormányban..... nagy tudású a helyet nem jó helyen választotta .
áfonya
2019. február 28. 01:47
Elhasznált ellenzék vezetői Brüsszelbe futnak , itthon babér nem terem számukra az országnak még mindig ártani tudjanak. https://kepkuldes.com/image/6ifBXN
my fair lédig
2019. február 27. 22:16
"úgyhogy mehetsz az okoskodásoddal a picsába!" Tényleg mehetsz.
Kanóc
2019. február 27. 21:08
Nem is a zsíros fizu miatt csinálják, dehogy. Április után hoppá, hirtelen csak kinőtt a gerincük...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!