Valódi elhivatottsággal – az ápolói hivatás nehézségeiről és szépségeiről

Az ápolás fogalmát legtárgyilagosabban az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény határozza meg. E törvény 98. § (1) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz: „Az ápolás azoknak az ápolási és gondozási eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészségi állapot javítása, az egészség megőrzése, fejlesztése és helyreállítása, a beteg állapotának stabilizálása, a betegségek megelőzése, a szenvedések enyhítése a beteg emberi méltóságának a megőrzésével, környezetének az ápolási feladatokban történő részvételre való felkészítésével és bevonásával.

Az egészségügyi törvény fenti rendelkezéséből egyértelműen levezethető, hogy az ápolóknak nagyon sokrétű, összetett feladatokat kell napi szinten, magas szakmai színvonalon ellátni. Munkavégzésüket jelentősen megnehezíti a szakdolgozók körében kialakult létszám hiány, az egészségügyi intézményekben jelentkező eszköz és gyógyszer hiány, az ideálistól messze elmaradó munkakörülmények, a több műszakos munkabeosztás, az alacsony jövedelem és az ellátandó betegek nagy száma. Sok ápoló küzd a kiégés állapotával, vagy dönt a külföldi munkavégzés mellett, esetleg végleg elhagyja az egészségügyi pályát.

Mindezek ellenére sok ápolóról elmondható, hogy az orvosok szakmai társaként és a betegek segítőjeként szívvel és lélekkel, valódi elhivatottsággal és tenni akarással végzik a munkájukat. Hogyan képesek erre? Miből nyerik az erőt? Milyen tulajdonságok segítik őket?

Érzelmi stabilitás és jó kommunikációs készség

A jó ápolók magas szintű szakmai tudás birtokában, a kritikus helyzetekben is képesek a betegek érdekében gyorsan, határozottan és a szakmai szempontoknak megfelelően cselekedni. Tanulmányaik és munkájuk során érdekes és izgalmas ismeretekre, különleges tapasztalatokra tehetnek szert az emberi test működéséről, a diagnosztikai és terápiás eszközök használatáról, a kezelési és ápolási folyamatok protokolljáról. Az egészségügyi dolgozóknak számos szakirány mentén van lehetőségük a specializálódásra, valamint változatos szakmai képzést, illetve továbbképzést szolgáló lehetőség között válogathatnak a tanulni szándékozók. 

A betegápolás folyamatában kiemelkedő jelentősége van a jó kommunikációs készségnek, amely hatékonyan segíti az orvosokkal, a betegekkel és a hozzátartozókkal történő együttműködést, illetve szükség esetén a konfliktusok kezelését is. A jó kommunikációs készség ellenére is előfordulhat, hogy egy-egy konfliktus helyzet olyan mértékben kiéleződik, amire tekintettel a jogalkotó indokoltnak tartotta az egészségügyi törvényben rögzíteni a dolgozók jogait és kötelezettségeit (VI.fejezet). Ennek keretében a 139. § rendelkezik az egészségügyben dolgozók védelméről is, amely kimondja hogy: „Az egészségügyi dolgozó egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggő tevékenységvégzése során, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy ezen jogviszony alapján végzett, a betegellátással és a betegirányítással közvetlenül összefüggő feladatai tekintetében közfeladatot ellátó személynek minősül.” A közfeladatot ellátó személy pedig a Büntető Törvénykönyv 311. § rendelkezése alapján büntetőjogi védelemben is részesül. 

Az ápolói hivatás gyakorlásához a fentieken túl, nagyon fontos az érzelmi stabilitás és a fejlett empátiás készség, hiszen a nővérek és az ápolók naponta szembesülnek a betegek panaszaival, aggodalmaival, fájdalmaival, a hozzátartozók kétségbeesésével és végső soron a saját erőfeszítéseik korlátaival. Jelen vannak és segítenek az új élet születésénél és jelen vannak, támogatást nyújtanak az élet elmúlásakor is. Az ápoló személyzet tagjainak sok türelemmel, alázattal és kitartással kell a feladataikat ellátni annak érdekében, hogy megértőek, elfogadóak és hatékonyak tudjanak maradni a feszültségekkel, frusztrációkkal terhelt helyzetekben is.

Meghitté tenni a fájdalmas időszakokat 

A humor, a nevetés, a mosoly, az együttérzést kifejező érintés, az értő figyelem, a (meg)hallgatás művészete mind-mind olyan „eszközök” és erőforrások, amelyek nem igényelnek anyagi ráfordítást, ugyanakkor nagyon sokat jelentenek a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak egyaránt. Felemelő pillanatokat, szívet melengető, jó érzéseket keltenek a rászorulókban és a támogatást nyújtókban, különlegessé és meghitté tehetik a nehéz és fájdalmas időszakokat is.

Mindent egybevetve talán nem túlzás azt állítanunk, hogy az ápolói munkakör a legszebb, ugyanakkor a legnehezebb hivatások közé tartozik, ahol kifejezett igény van a társadalmi, az anyagi és az emberi elismerésre, a pozitív megerősítésre, a fejlesztésre és a támogatásra egyaránt.

***

A szerző ápoló, jogász, pszichológus