Emellett „ezresével fogják megrohamozni" az egyes konzulátusokat a vízumkérők, amely rendkívüli terhet ró majd a tagállamok unión kívüli országokban működő külképviseleteire – vélekedett. „A józanésznek mond ellent, amikor ilyen kezdeményezéssel áll elő a parlament" – hangsúlyozta.
A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament migránspárti politikusai mindenáron „le akarják nyomni" az EP egészének torkán a kezdeményezést annak ellenére, hogy egyszer már elbukott a javaslat. Döbbenetesnek nevezte, hogy a szöveg megváltoztatása nélkül a szakbizottság újra szavazásra tűzhette a dokumentumot.„Mindez azt mutatja, hogy megvan a kreativitás azokban, akik mindenáron be akarják hozni a migránsokat Európába. Mi csak azt tudjuk mondani, hogy ellene vagyunk, mert ezt az egész helyzetet elképesztőnek és abszurdnak tartjuk" – tette hozzá Gál Kinga.
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést, ezt követően az EP plenárisa még december közepe előtt, Strasbourgban megszavazhatja a javaslatot.