Egységben az erő? – Kerekasztal-beszélgetés az egyházak és a lélektan kapcsolatáról

Hogyan alakul a különböző egyházak és a pszichológia viszonya? Melyek az állandó vitás kérdések? Hogyan közeledhetne a két terület egymáshoz? A lelkész pszichológus is egyben? Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket feszegettek a minap „Az egyházak és a lélektan kapcsolata” című kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Mathias Corvinus Collegiumban megrendezett „Isten és pszichológia” konferenciaest keretében. Az MCC-Mindset Pszichológia szakirány eseményén részt vett Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, Seben Glória evangélikus lelkipásztor, a fasori evangélikus egyházközség lelkésze, valamint Dr. habil. Kiss Paszkál szociálpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A beszélgetést Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, az MCC-Mindset Pszichológia szakirány szakmai vezetője moderálta. 

Kozma-Vízkeleti Dániel elsőként arról kérdezte a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit, életük során hogyan és mikor találkoztak a hitélettel illetve a pszichológiával. Seben Glória evangélikus lelkészcsaládban nőtt fel, egyházi gimnáziumba járt, így időnként úgy érezte, a „kötelező” címke ott lógott mindenen, ami a hittel vagy Istennel volt kapcsolatos. Már fiatalon elhatározta, hogy a pszichológiát választja hivatásaként, a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott 2008-ban. Ám egy megtérés-élmény hatására közel került a hithez is, néhány év múlva elvégezte a teológus-lelkész szakot az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Jelenleg az EHE Hittudományi Doktori Iskola hallgatója, emellett hitoktatással foglalkozik óvodákban és általános iskolákban.

– zárta bemutatkozását Seben Glória, utalva arra, akkor sem mellőzi pszichológiai tudását, amikor hitéleti kérdésekről beszélget. Pál Feri ehhez a párhuzamos szemléletmódhoz kapcsolódva hozzátette, benne a két terület inkább összefonódott sínpárként van jelen. Amikor például egy áldott állapotban lévő nő keresi fel, gyónást követően olyan elégtételt adhat neki, ami az anya-magzat kapcsolat fejlesztését célozza. Ekkor megmarad gyóntató papi szerepében, hisz elégtételt ad, ám mentálhigiénés szakemberként a pszichológia eszköztárából is merít. Dr. Kiss Paszkál kiemelte, hogy a pszichológiát tudatosan választotta, édesapja, nővére is foglalkozott ezzel a területtel. Ám a hit sem idegen számára, mivel nagyapja lelkészként tevékenykedett, valamint felesége az evangélikus vallást gyakorolja. A beszélgetés moderátora hozzátette, ő maga is nap mint nap találkozik a vallással: „Azoknak a családoknak vagy pároknak, akiknek van hitük – bármilyen hitről legyen szó – óriási erőforrást jelenthet ez a közös munkában.”

Közeledünk, távolodunk, esetleg csak gyanakodva szemléljük a másikat?

Kozma-Vízkeleti Dániel ezután az egyházak és a pszichológia jelenlegi viszonyáról kérdezte az asztalnál ülőket. Hol tart most ez a kapcsolat, esetleg csak óvatos egymásra tekintésről beszélhetünk? Seben Glória a mostani helyzetet az „újraközeledés” szóval írta le: újraközeledni pedig csak azok tudnak, akik egyszer már jócskán eltávolodtak egymástól. Kiemelte, hogy a távolodás során kölcsönös sérelmek halmozódtak fel, talán ezért is fordul még kissé bizalmatlanul egymás felé a pszichológia és a vallás. „Az egyházakban valóban nagyon sokáig érezni lehetett egyfajta erős fenntartást. Van, aki még mindig iszonyatosan kritikus a pszichológiával szemben, de azt gondolom, most már a keresztények körében is egyre nagyobb a nyitottság a pszichológia felé.” Az evangélikus lelkész hozzátette, ez fordítva sincs másképp: a pszichológus szakemberek számára is

Pál Feri szerint egészen vegyes a kép, a viszony kusza és rendezetlen. Rengeteg múlik az egyes személyeken, azon, hogy nekik milyen tapasztalataik, hiedelmeik vannak akár saját hivatásukról, akár a másik területről. A szakember példaként a társkapcsolati krízis jelenségét említette: az a tapasztalata, ha ilyen nehézséggel fordul valaki pszichológushoz, annak gyakran válás a vége, ez pedig természetesen nem tetszik az egyházi személyeknek. Kiss Paszkál kiemelte, a dinamikus egymásra figyelés és a távolságtartás mindkét oldalról egyszerre van jelen. Ezt jól példázza, hogy annak ellenére, hogy az ország második legnépszerűbb pszichológus képzése egy református egyetemhez köthető, még intézményi falakon belül is jelen van némi óvatos távolságtartás a teológia és a pszichológia részéről. „Érdemes egy határt kijelölni, de közben figyelni kell egymásra, a határokat párbeszédben kell alakítani – hisz így vagy úgy, de mégis csak a lelkeket akarjuk megmenteni.”

A szerepek keveredése

„Mennyire lelkész egy pszichológus, mennyire pszichológus egy lelkész?” – vezette fel az este egyik legizgalmasabbnak ígérkező témáját a beszélgetés moderátora. Vajon meg kell felelnünk egymás vélt vagy valós szerepeinek, használhatjuk a másik hivatás szakmai tárházát? „A repertoáromban benne van a pszichológus és a lelkész eszköztárából is nagyon sok minden” – kezdte Seben Glória. Hozzátette, amikor az egyik diszciplína oldaláról kezd foglalkozni valakivel, előbb-utóbb falhoz érkezik. Ezen a határmezsgyén szükséges egy váltás, ami sokszor nem egyszerű:

Seben Glória ennek kapcsán elmesélt egy történetet: egy abortuszon átesett fiatal hölgynek lelkészként megadta a feloldozást, ám a lány bevallotta, annak ellenére, hogy Isten megbocsát, ő sosem fog tudni saját magának. Ez az a határ, amikor a pszichoterápia kell, hogy átvegye a stafétabotot, hiszen az egyén képtelen pusztán a hit segítségével megszabadulni az őt gúzsba kötő bűntudattól. Pál Feri hozzátette: „annál szabadabbak vagyunk, minél gazdagabb a szereprepertoárunk.” Ennek kapcsán egy veszélyre is felhívta a figyelmet. Ha egy pap önmagát pszichológusnak is tartja, az mindenképp téves – maximum annyit mondhat, „pszichológusi funkcióhoz fogható segítő szerepben vagyok.” Kiss Paszkál szintén egy potenciális veszélyforrásról beszélt, ez pedig az egymástól való technikák átvétele, majd azok hibás alkalmazása. „Míg egy lelkész időnként nehezen tudja megállni, hogy kioktasson,

Közös és vitás pontok

A következő kérdés azt firtatta, mi az, ami összeköti, és mi az, ami elválasztja a két területet. Számos érdekes és izgalmas gondolatot hallhatott a közönség, ilyen például a teremtés kérdése: Kiss Paszkál felvetette, a pszichológiának nehéz megérteni, elfogadni, hogy nem csak a sejtek, neurotranszmitterek világa létezhet, hanem mindezt tudatosan, bizonyos rendező elvek mentén hozhatta létre valaki. A szakember hozzátette, a pszichológia talán túlságosan is felnagyítja az egyént, csak az individuummal foglalkozik, annak kapcsolatrendszerét, Istenre és egymásra való utaltságát kihagyja a teljes képből. Pál Feri is ezt hangsúlyozta:

Seben Glória az etikai kérdések körét emelte ki, hiszen a pszichológusoktól elvárt, hogy ítélkezésmentesen legyenek jelen minden terápiás helyzetben, illetve a különböző kutatásoknál sem ítélik meg, a vizsgált jelenség etikus-e vagy sem. Ezzel szemben az egyház kötelességének érzi, hogy útmutatást adjon híveinek, megítélje, a Biblia tanításai szerint mi az, ami erkölcsileg elfogadható.

Milyen módon közeledhetne a lélektan és a hitélet?

Kozma-Vízkeleti Dániel jövőre irányuló kérdésével zárult a beszélgetés: „Mi az útja a további párbeszédnek, közeledésnek?” Pál Feri a megoldást a természetes, őszinte, szinte gyermeki kíváncsiság növelésében látja. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott a beszélgetés moderátora is: „A botránkozásmentes érdeklődés segíthet, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.” Szóba került a közös ügyért való felszólalás ereje is, mint lehetséges módja a közeledésnek. „A katarzist nem lehet megspórolni. Közös küzdelem lehet, hogy megmutassuk a nehezebb utat, az erőfeszítések értékét is” – zárta az estét Kiss Paszkál. „A teológia és a pszichológia közösen segítethet rávilágítani, milyen nagy értéke van annak, amikor valamiért igazán megdolgozunk belül.”