Molnár Tamás, a Pénzügyminisztérium vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozottan figyeli az internetes kereskedelmet és a többi között a repterekre érkező szállítmányokat is a hamis gyógyszerek kiszűrése érdekében.
Csákó Ibolya rendőrségi tanácsos azt közölte, hogy az akcióhét nyomán 15 gyanúsított ellen indult eljárás egészségtermék hamisítása és nagy mennyiségű gyógyszer birtoklása miatt. Bognár Lajos, az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a gyógyszerhamisítás nem csupán az egészségkárosodás veszélye miatt hordoz kockázatot, hanem rombolja a fogyasztói bizalmat is. Saját hatáskörükben 780 kilogrammnyi, elsősorban potencianövelő és fogyást segítő készítményt vontak ki a forgalomból – fűzte hozzá.
Szabó István, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009 óta az Európai Unióban kötelező a gyógyszerdobozokat biztonsági jelöléssel ellátni. Ez egy QR-kód, illetve az úgynevezett dézsmazár. Ez utóbbi azt jelezi, hogy a doboz bontatlan.
Fitter András gyógyszerész, egyetemi docens ismertetése szerint a kutatócsoportjuk által ezer ember bevonásával elvégzett felmérés szerint az emberek 4 százaléka vásárolt már nem ellenőrzött forrású gyógyszert, 18 százaléka pedig étrend-kiegészítőt, elsősorban az interneten. Mindenkinek azt javasolja, hogy csak legális forrásból szerezzen be gyógyszereket – mondta a kutató.