Huszadik századi baloldali példaképekkel indított a Szabad Október Fesztivál

A szociáldemokrata agitátor, a feminista élharcos és a munkásköltő bemegy a kocsmába – kezdődhetne egy vicc, de aki részt vett a Mérce által szervezett Szabad Október Fesztivál nyitórendezvényén, az a saját szemével is láthatta ezt a 20. századi magyar baloldali arcképcsarnok című kiállításon a Gólya Presszóban, ahol a falon

vagy „radikális asszonyok”, antifasiszta ellenállók és a munkásköltők képeit. 

A nyitószövegből kiderül: „a jobboldali propaganda” nem győzi nap mint nap a balosok arcába dörgölni, hogy „a 20. századi baloldal történetének rengeteg árnyoldala van” és a kiállítás ezt akarja ellensúlyozni olyan személyek bemutatásával, akik egy mai baloldali számára is példaképek lehetnek.

Valami készül

Ahogy belépünk a presszóba, a pulttal átellenben egy munkás vörös fénytől megvilágított alakját látjuk. Elmélyülten szerel valamit és közben elvont filozófiai kifejezéseket mormol maga elé. Úgy látszik, tényleg dolgozik valamin és nem performansznak vagyunk tanúi, de a vörös fény és a különös monológ sajátos kisugárzást kölcsönöz ennek a félreeső saroknak. 

A kiállítást Jámbor András, a Mérce főszerkesztője nyitja meg rövid beszéddel. Megfogalmazása szerint van a magyar baloldalnak olyan múltja, amire érdemes felhívni a figyelmet, ezt szolgálja ez a kiállítás is, de a Szabad Október Fesztivál más rendezvényein is lehet még erről hallani.

Ezután több szervező is szólásra emelkedett, megtudhattuk, hogy szerettek volna minél több politikailag aktív baloldali nőt is bemutatni a kiállítás keretében. A Polgári Radikálisok Pártjának női szekciójához köthető Polányi Laurát, a nőmozgalomban illetve a Magyar Szociáldemokrata Pártban aktív Gárdos Máriát és Singer Irént emelték ki. Hangsúlyozták, hogy többen küldtek be tartalmi elemeket a kiállításhoz és erre továbbra is lehetőség van, a kánon formálásába bárki bekapcsolódat. Ezt követően a Horthy-korszakban aktív illegális kommunista munkásköltők kerültek bemutatásra: Zsigmond Ede, Lukács László és Salamon Ernő. 

Az egybegyűltek több olyan személy életrajzát is olvashatják az arcképcsarnokban, akiket a kommunizmus alatt állami kultusz övezett. Ilyen volt például Ságvári Endre, aki főként egy csendőr megölésével vált közismertté, de a kiállítás előkelő helyén szerepel a párizsi kommünár Frankel Leó arcképe is, aki szintén kultikus alakja a munkásmozgalmi pantheonnak – talán ő az egyetlen igazán közismert és kultikus alak a kiállításon. Az ismertebbek közé tartozik még Jászi Oszkár titkára, a Galilei-körhöz tartozó Csécsi Imre is, de Frankelen kívül más „nagyágyút” nem látni.

A kiállításmegnyitót követően a résztvevők az Új Indigó Csoport / Konnektíva jóvoltából egy performansz keretében emlékezhettek arra az emlékezetes momentumra, amikor 1956-ban bőröndök és lőszeresládák váltak utcai perselyekké, fölöttük a felirattal: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”.

A performer pénzt dob

Az Erdély Miklós nevéhez fűződő kezdeményezésről és az azt megjelenítő installációról a művész unokáját, Erdély Jakabot kérdeztük, aki jubileumi ötszázasokból álló ’56-os zászlóval járult hozzá a kiállításhoz.

Elmondása szerint az „őrizetlen pénz” nem feltétlenül tartozik az olyan események közé, amik kihatottak a történelemre, ez a „happening” inkább a forradalom sajátos légköréről tanúskodik.