Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP-) liberális frakciójának vezetője és társai bevándorlókontinenst csinálnának Európából – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának csütörtökön Budapesten. Hangsúlyozta: Guy Verhofstadt fröcsögve gyűlölködve támadja a magyar miniszterelnököt és Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlóországot Magyarországból.
A belga politikus a 168 Óra közéleti hetilapnak nyilatkozva azt mondta, az Európai Néppártnak el kellene határolódnia Orbán Viktortól, „és odaküldeni, ahová tartozik: a politika trágyadombjára, az új, populista barátaival együtt”. A frakcióvezető szerint a magyar miniszterelnök ma már nem keresztény, és nem is demokrata, akivel szemben az EU kritikát ugyan fogalmazhat meg, de megállítani csupán a magyar szavazók képesek.