Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Hatékonyabbá válhat az ügyintézés.
A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek – jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban.
Tuzson Bence elmondta, ezekben az ügyekben jogszabály írja elő a bejelentési kötelezettséget, azonban a keletkezett adattal az állam nem kezd semmit, illetve előfordul, hogy ugyanabban az ügyben, ugyanannál a hivatalnál többféle iratot kell benyújtani.

„Arra törekszünk, hogy a következő időszakban egységes és jól működő kormányhivatali rendszer jöjjön létre, ahová az embereknek egyre kevesebb ügy miatt kelljen betérni" – fogalmazott az államtitkár.
(MTI)