A kárpátaljai magyarok magyarázatot kérnek az ukrán főügyésztől fenyegető kijelentései miatt

2018. szeptember 28. 17:49

Magyarázatot követel a KMKSZ és az UMDSZ az ukrán főügyész azon kijelentései miatt, amelyek szerint megfoszthatnák ukrán állampolgárságuktól a magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiakat.

2018. szeptember 28. 17:49

Magyarázatot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Jurij Lucenko ukrán főügyésztől csütörtökön tett kijelentései miatt, amelyek szerint megfosztják ukrán állampolgárságuktól azokat a kárpátaljai lakosokat, akikről az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozása kideríti, hogy magyar állampolgársággal rendelkeznek.

 Brenzovics László, a KMKSZ és Zubánics László, az UMDSZ elnöke a főügyészhez intézett beadványban a magyar szervezetek magyarázatot kérnek az ukrán főügyésztől azokkal a médiában tett kijelentéseivel kapcsolatban, hogy „az SZBU nyomozást indított a Kárpátalján kiadott magyar útlevelek ügyében”, illetve hogy „a kettős állampolgárság kérdésében a helyzet egyértelmű: a hasonló törvénysértésért felelni kell”, mint a kettős ukrán-kanadai állampolgársággal rendelkező Andrij Artemenko, külföldre menekült ukrán parlamenti képviselő esetében, akit megfosztottak ukrán állampolgárságától. 

Ennek kapcsán a két szervezet választ vár Jurij Lucenkótól arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg elkezdődött a nyomozás, akkor miért csak a magyar útlevelek kiadása ügyében és csak a kárpátaljai lakosok esetében, miközben ismeretes, hogy Ukrajna más megyéinek ukrán állampolgár lakosai is felveszik más országok állampolgárságát. „Milyen megfontolások alapján történik ez a megkülönböztetés?” – kérdezik a beadvány aláírói.

Ugyancsak választ vár a két magyar szervezet arra vonatkozóan is, hogy Ukrajna mely törvényét sértették meg azok a kárpátaljai lakosok, akik magyar útlevelet kaptak, továbbá milyen ukrán jogszabály állapít meg felelősséget más ország állampolgárságának a felvételéért, illetve miben nyilvánul meg ez a felelősség. A beadvány készítői tudni szeretnék, hogy amennyiben hatályban van Ukrajna 1996-ban elfogadott alkotmánya, akkor hogyan egyeztethetők össze a főügyész kijelentései az alaptörvény 25. cikkével, amely szerint „Ukrajna állampolgára nem fosztható meg állampolgárságától”, és az egy (egységes) állampolgárságnak a 4. cikkben lefektetett alkotmányossági elvével. Az utóbbi az ukrán állampolgársági törvény értelmezésében ugyanis azt jelenti: az ukrán állampolgárság kizárja annak lehetőségét, hogy Ukrajna közigazgatási-területi egységei (megyéi, stb.) saját állampolgárságot létesítsenek.     

A magyar szervezetek szerint tisztáznia kell Lucenkónak azt is, mi a helyzet az ukrán állampolgársági jogszabálynak azzal a rendelkezésével, hogy amennyiben Ukrajna állampolgára más állam vagy államok állampolgárságát vette fel, akkor az Ukrajnához fűződő jogviszonyokban őt csak Ukrajna állampolgáraként ismerik el. Ugyanezt állapítja meg az adott törvény az ukrán állampolgárságot felvett külföldi esetében is, akit az Ukrajnához kapcsolódó jogviszonyokban csak ukrán állampolgárként ismernek el – mutatnak rá a kárpátaljai magyar szervezetek vezetői. 

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2018. szeptember 29. 02:44
A kb. 800 ezer ruszinnak minta autonómiát kéne adnunk. Kárpátalja 10 %-al növelné a Magyarország lakosságának számát, a Kárpátaljai Autonómiát a költségvetés kb. 3%-ával kéne segíteni. Ez a sokszorosa lenne annak, amit ma Ukrajnától kapnak.
Mbear
2018. szeptember 29. 02:22
És mit tesz majd a kormány? Kiutasít noname senkiket? Arra már nem futja, hogy oroszosan befoglalja Kárpátalját, mintegy a "nemzetiségi jogok"-ra hivatkozva, mert a nagy pofa és a valóságos katonai potenciál köszönőviszonyban sincs.
villogókékfog
2018. szeptember 28. 21:23
Lucenkóval kapcsolatban: 1. ő köztudottan alkesz 2. miatta írták át az ukrán törvényeket, hogy főügyész lehessen, mert hogy csak jogi végzetséggel lehet valaki ukrajnában főügyész. Neki nincs ilyen diplomája. 3. már az szbu is elhatárolódott lucenkótól (orosz nyelvű, de ukrán forrás), ugyanis ukrajnában nincs masodik állampolgarságot tiltó törvény: https://korrespondent.net/ukraine/4016124-v-sbu-nycheho-ne-znauit-o-rassledovanyy-po-pasportam
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!