Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar Péterhez

Az egyetlen módja annak, hogy Magyar Péter ezen változtatni tudjon, az, hogy ha kormányra kerül, elzavarja az összes hazug gazembert az állami propagandamédiából.

A magyar társadalmat okolja a Jobbik választási vereségéért a HVG-nek adott interjújában Vona Gábor: szerinte a párt idealizálta a társadalmat, ennek fényében pedig még az is csoda, hogy ennyi szavazatot kapott.
Interjút adott a HVG nyomtatott kiadásában Vona Gábor, a Jobbik lemondott elnöke, melyben többek között újra a választási eredményeket elemzik – a beszélgetésből az Index is szemlézett.
Vona úgy véli, a választási vereség logisztikai vereség volt: mind a médiában, a gazdaságban, a szervezettségben és az önkormányzatokban alulmaradt a Jobbik. A politikus azonban ezt csak a választás után ismerte fel, ahol rá kellett döbbennie a Fidesz helyhatósági erejére: szerinte mondhat bármilyen lelkesítő programokat országosan, helyben azt a polgármester felül fogja írni, aki nagy befolyást gyakorol a helyi élet fölött: a közmunkások munkáltatójaként, vagy épp a helyi bolt és kocsma tulajdonosaként tud nyomást gyakorolni a szavazókra.
A volt pártelnök maga az önkormányzatokban látja a Fidesz sikerének kulcsát: szerinte 2006 óta a Fidesz legyőzhetetlen az önkormányzati választásokon, és ez „a rendszer motorja”. Hiába vélte ugyanis úgy, hogy a Jobbik a kisebb településeken ismeri ki magát igazán, úgy vélekedett, „idealizálta” a magyar társadalmat, és „a valóság kijózanító volt”.
Arra a kérdésre, hogy Vona most is elfogadná-e Simicska segítségét a kampányhoz, a volt miniszterelnök-jelölt úgy felelt: „ha egy kormányváltásra készülő párt előtt egy napilappal és televízióval rendelkező médiavállalkozó kinyitja az ajtókat”, akkor ezt az ajtót rá is lehet vágni, vagy használni a felkínált felületeket, a Jobbik pedig ez utóbbit választotta.
Ugyanakkor úgy vélte, a Fidesz a Jobbikot „csicskapártnak” minősítő kijelentései a szervezetről leperegtek – az embereket a simicskázás ugyanúgy nem érdekelte, mint a Jobbik antikorrupciós és elszámoltatást követelő szlogenjei. Szerinte ugyanis az embereket az érdekelte, ki tudja az országot rendbe tenni és megvédeni, míg „a magyar társadalom már immúnis a ki, hol, mennyit lopott kérdésekre.” Előbbit a Fidesz el tudta hitetni magáról, a Jobbikról pedig az ellenkezőjét.
A Jobbik kiábrándító választási eredményére Vona a választ az ellene folyó kormánypárti kampányban látta, miután úgy vélte, a kormánypropaganda zavaros alaknak festette le a választási hajrában: „Lehet, hogy Vona nem lop, de homokos muzulmán, harsogta a sajtójuk. 2018 Magyarországán ez a hazug üzenet pusztító elegynek bizonyult. Aztán pár hét múlva ugyanez a sajtó apró betűs hírként elnézést kért. Ma már azt is csodának érzem, hogy ennyi szavazatot kaptunk” – vallotta.
Azt azonban elismerte, más kimenetele nem lehetett a választásnak, még ha Hódmezővásárhely mást is ígért. „Pár dolgot ki kell mondani: a NER-re van társadalmi igény. Nem Orbán tette ilyenné Magyarországot, hanem a magyar társadalom teremtette meg Orbánt” – mondta el zárszóként.