A borostyán, az idomár és a jó fej? – Szülői típusok nyomában, II.rész

Ismerős lehet az a szülő, aki gyermeke minden apró fejlődési lépésére odafigyel, különösképp azokra, amelyek dicsekvésre adnak okot. Mind a saját, mind a gyermeke viselkedését illetően túlzott mértékű csodálatot vár el. Őket nevezzük szuperszülőknek. Gyakran saját be nem teljesített vágyainak megvalósítására ösztönzi gyermekét. Emellett általában mindent jobban tud a gyermekénél és a pedagógusoknál is, ami gyermeke számára sok belső frusztrációt, bűntudatot okoz. Nem akkor van gyermeke mellett, amikor annak a leginkább szüksége lenne rá, hanem amikor neki van szüksége gyermekére, szeretetét is csak akkor fejezi ki, ha gyermeke elvárásainak megfelelően teljesít. Kapcsolataiban gyakran önzően viselkedik, céljai elérése érdekében kihasznál másokat.

Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon a szuperszülő jegyeit?

Fontos, hogy olykor önreflektív módon vizsgáljuk meg gyermekünkkel szembeni viselkedésünket. Ha előfordul, hogy lebecsmérlően, bántóan bánunk vele és úgy érezzük, hogy szülői énünkből hiányzik az elfogadás, akkor az negatív hatással bírhat gyermekünk önértékelésére és teljesítményére. Legyünk megértőbbek, fogadjuk bátorítással gyermekünk hibáit és kezeljük türelemmel kudarcait. Ismerjük el erőfeszítéseit, dicsérjük, pozitívan erősítsük meg.

mert a túlzó elvárások okozta kudarcok is erős szorongást alakíthatnak ki gyermekünknél.

Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink szuperszülők?

A legfontosabb, hogy engedjük el negatív érzelmeinket, szabaduljunk meg az indulatainktól és bocsássunk meg szuperszülőnknek, hiszen sosem szándékosan volt bántó. Emellett vegyük számba pozitív tulajdonságait is és gondoljunk ezekre szeretettel. Fontos, hogy felismerjük, tudatosítsuk saját magunkban is a tőle tanult szuperszülői vonásokat, és tudatosan leépítsük ezeket. Fejlesszük önbizalmunkat és ne mindig mások elismerésére vágyjunk. Ünnepeljük meg sikereinket és adott esetben legyünk elnézőek önmagunkkal, ha hibázunk.

A mártír szülő

A mártír szülő gyermeke érdekében sokszor lemond saját igényeiről, vágyairól. Tettei mások, legtöbbször gyermeke szükségleteiről szólnak, önmagát általában a háttérbe szorítja. A segítséget nehezen fogadja el, így környezetét, szeretteit gyakran tehetetlenné teszi. Gyermekeivel szemben érzelmi függőséget alakít ki, hiszen tőlük várja el azt a megbecsülést és feltétel nélküli szeretetet, amit szüleitől ő maga gyermekként nem kapott meg olyan mértékben, amennyire vágyott volna erre. Gyermekeiért hozott „áldozatait” később felemlegeti nekik. Ez a szülői típus általában alacsony önértékeléssel rendelkezik. Ennek kompenzálásaként válik túlságosan segítővé, hiszen

Gyermeke problémáira, gondjaira nem mindig nyitott, hajlamos „panaszládaként” használni a körülötte élő embereket.

Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon a mártír szülő jegyet?

Ebben az esetben is fontos, hogy képesek legyünk monitorozni saját viselkedésünket. Bár bizonyos esetekben valóban előfordulhat olyan, hogy le kell mondanunk valamiről gyermekeink érdekében, sose éreztessük azt velük, hogy ez az ő hibájuk. Felnőttként mi magunk hozzuk meg saját döntéseinket, és elsősorban nem ők kérik ezeket az „áldozatokat”. Az olyan helyzetekben, amikor indulataink eluralkodnak rajtunk, figyeljük meg, hogy megjelennek-e berögzült reakcióink (például sóhaj, szenvedő arckifejezés). Amennyiben igen, igyekezzünk tudatosan kivédeni ezeket. Nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, gyermekünk igazán gyermek maradhasson: tanuljon, játsszon, nevessen. Mivel környezetünk számára mindig elérhetőek vagyunk, olykor vissza is élhetnek segítőkészségünkkel. Éppen ezért tanuljunk meg nemet mondani! Mielőtt teljesítünk egy újabb kérést vagy önként bevállalunk valamit, mérlegeljük, hogy valóban megtehetjük-e azt, vagy csak attól félünk, hogy elveszítjük a másik szeretetét, ha nem az ő elvárásainak megfelelően reagálunk, cselekszünk.

Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink mártír szülők?

Ebben az esetben szükségünk lehet mélyebb önismeretre. Gondoljuk át, hogy mire van szükségünk emberi kapcsolatainkban és ezeket megkapjuk-e. Fontos, hogy megértsük saját motivációinkat, gondolkozzunk el azon, hogy miért nem érezzük elég jónak magunkat, és miért vállaljuk a „szülő támasza” szerepet. Ne menjünk bele a játszmákba! Emlékeztessük magunkat arra, hogy mártír szülőnk viselkedése valójában szeretetigényét jelzi és azt, hogy fél a magányosságtól. Legyünk vele elfogadóak, de éreztessük, hogy az ő kéréseinek akkor tudunk eleget tenni, ha az nekünk is megfelelő.

Az üveghegy szülő

Az üveghegy szülő a tipikusan kötelességtudó, aki teszi a dolgát és igyekszik a legjobban gondoskodni gyermekéről – azonban ez legtöbbször csupán fizikai síkon valósul meg. Elérhetetlen és megközelíthetetlen, olykor nemcsak fizikailag, de érzelmi szempontból is. Viselkedését azzal magyarázza, hogy „sok a munka”, „kell a pénz” vagy gyermeke már „nagylány/nagyfiú” és nincs szüksége rá minden pillanatban. Ennek a szülői típusnak nehezére eshet a testi érintés is. Ha azt mégis elfogadja gyermekétől, viszonozni akkor sem tudja. Gyermekére tudattalanul is kis felnőttként tekint, akinek meg kell értenie az olyan helyzeteket, amelyekre koránál fogva egyébként még nem képes.

Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon az üveghegy szülő jegyeit?

A legfontosabb, hogy csökkentsük lelkiismeret-furdalásunkat. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy

ám tanulható. Igyekezzünk kizárni a racionalitást, amikor gyermekünk érzelmeiről van szó. Ne feltételezzük, hogy gyermekünk tudja, hogy szeretjük, igenis fontos, hogy kimutassuk verbális és fizikai síkon is vele kapcsolatos érzelmeinket. Igyekezzünk a gyermekkel töltött időt valóban vele megélni és nem csupán mellette!

Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink üveghegy szülők?

Lássuk be, hogy üveghegy szülőnk azért rengeteg pozitív tulajdonsággal is rendelkezik. Igyekezett a legjobb tudása szerint felnevelni minket és a legtöbbet megadni nekünk. Ha ezt ugyan csak fizikai síkon tudta megtenni, ez nem az ő hibája, neveltetésének következménye. Fontosak voltunk számára, és ha nem is feltétlenül úgy, ahogy nekünk szükségünk lett volna erre, éreztette szeretetét és elégedettségét.

Az agresszor szülő

Ez a szülői típus gyermeke nem megfelelő viselkedésére verbális vagy fizikai agresszióval reagál. Leszidja, becsmérli vagy akár tettleg is bántalmazza. Szóbeli agressziója nemcsak szitokszavakban, de cinikus, leértékelő megjegyzésekben is megnyilvánulhat. Gyermekét mások előtt is megalázó helyzetbe hozza, bírálja, megüti vagy panaszkodik rá, ezzel igazolva saját agresszív viselkedését. Ha gyermekét valami baj éri, vagy problémája, fájdalma van, inkább őt hibáztatja a történtekért, támogatás helyett kioktatja. Mindezek mögött saját szülői bizonytalansága, esetleg más forrású feszültségei állnak, és frusztrációját gyermekén vezeti le.

Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon az agresszor szülő jegyeit?

A legfontosabb, hogy megtanuljuk kordában tartani agressziónkat az indulati kontroll lépéseinek segítségével.

1. Higgadjunk le, mielőtt bármit is lépnénk, szakadjunk ki kicsit a helyzetből!
2. Fogalmazzuk meg, mi a gond, mondjuk ki, mit érzünk és már lehiggadva beszéljük meg szeretteinkkel, mi zavar bennünket!
3. Keressünk közösen megoldásokat a problémákra, így megelőzhetjük a hasonló helyzetek indulatait.

Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink agresszor szülők?

Bűntudat nélkül fogadjuk el, hogy igenis táplálhatunk negatív érzelmeket is szüleinkkel szemben, mint például dühöt vagy haragot. Ismerjük fel a problémát és lássuk be, hogy gyermekként nem voltunk felelősek az akkori viselkedésünkért. Ne felejtsük el, hogy

Tanuljunk meg szülőnek lenni! Ha negatív mintákat is sajátítottunk el szüleinktől, ezt sosem késő felülírni.

Milyen szülők legyünk?

Ha bármelyik szülőtípusban is önmagunkra ismertünk, most elfoghat minket a bűntudat, hogy mennyire „rossz” szülők is vagyunk. Ez azonban egyáltalán nincs így! Az „elég jó” szülővé válás útján megtettük az első lépést, hiszen felismertük esetleges hibáinkat, hiányosságainkat. De tökéletesek se akarjunk lenni, hanem elégedjünk meg azzal, ha „elég jó” szülők tudunk lenni. Az elég jó, bátorító szülő biztosítja gyermeke számára azt a teret, amiben megismerheti és gyakorolhatja képességeit és bűntudat nélkül kiléphet a világba. Nem célja, hogy gyermeke folyton az ő segítségére szoruljon vagy függjön tőle. Éppen ellenkezőleg, azt szeretné, hogy a támaszkodás szükségtelenné váljon. Ez az attitűd segíti a gyermeket leginkább abban, hogy később önállóan is megállja helyét az életben. Ezt a viselkedést úgy tudjuk leginkább megvalósítani, ha gyermekünk születésétől fogva igyekszünk a lehető legjobban figyelni arra, mik is az igényei.

***

A cikk a Mindset Pszichológiai Szaklap támogatásával készült. 

Felhasznált szakirodalom:

Michael Cole – Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan, Budapest, Osiris Kiadó, 2006

Mérei Ferenc, V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Budapest, Medicina Kiadó, 2016

Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek Budapest, HVG Kiadó, 2015