Sok ember számára az egyik legmeghatározóbb pillanat az életében, amikor szülővé válik. A leendő szülők elképzelik, milyenek is lesznek ebben a szerepben, milyen elvek alapján fogják egyengetni gyermekük útját. Mit tegyünk, ha pontosan olyanná váltunk, mint a szüleink, pedig éppen ezt szerettük volna elkerülni? Kit nevezhetünk borostyán szülőnek? Mit tegyünk, ha szüleink az idomár típusba tartoznak? Cikkünk első részéből kiderül.
Alapvetés, hogy mindenki magában hordozza családja történetét, annak örömeivel és bánatával egyaránt. Bár igyekszik az ember minél tudatosabban készülni a szülői szerepre, sokszor a bennünk rejlő tudattalan családi mintákat kevéssé vagy nagyon nehezen tudjuk felülírni. A legtöbb szülő ugyanis megismétli az előző generációktól kapott súlyosabb traumákat, az állandó túlféltést, a rátelepedést, a túlzott elvárásokat vagy éppen a korlátlan szabadságot, az agresszív megnyilvánulásokat. Bármennyire érettek és olvasottak vagyunk, a szülői viselkedést mégis leginkább akaratunkon kívül sajátítjuk el, azoktól, akik talán maguk sem a legkiválóbb mintát hozták: a szüleinktől. Ahhoz kétség sem fér, hogy egy szülő tudatosan igyekszik a gyermeke javát szolgálni és elkerülni, hogy szándékosan ártson, azonban
Azt pedig, hogy milyen szülővé is válunk, a társadalmi elvárások, a nehéz életkörülmények, az anyagi és egészségi problémák is csak mind-mind nehezítik. De mit is tegyünk akkor, ha a gyermekünkkel folytatott vita során édesanyánk vagy édesapánk néz vissza ránk a tükörből? A következőkben L. Stipkovits Erika több évtizedes terápiás tapasztalata alapján megismert szülőtípusok jellemzőit tekintjük át, valamint azt, hogy mit is kezdjünk azzal, ha felismerjük önmagunkon valamely típus jegyeit. Hangsúlyozzuk, hogy az egyes típusok között nincs „jobb” vagy „rosszabb”. Mint az emberek általában, így a szülők is sokfélék lehetnek, de azért, hogy harmonikusan tudjunk együttélni a családban, fontos, hogy ismerjük saját pozitív és negatív tulajdonságainkat is.
A túlféltő-túlkötődő szülő, avagy a borostyán
Egy borostyán típusú szülő egyik legszembetűnőbb ismérve, hogy kiskorától kezdve túlzottan óvja, védi a gyermekét. Gyakran többes számban beszél a gyermek teljesítményéről és minden tevékenységébe igyekszik bekapcsolódni, amelynek hátterében sokszor a szülő magányossága áll. Amikor gyermeke természetes módon önállósodni szeretne, a szülő haraggal vagy szemrehányással reagál, saját kudarcaként éli meg ezt a folyamatot. Ezekben az esetekben ez lelkiismeret-furdalást vált ki a gyerekből, ezért többnyire felhagy leválási törekvéseivel. A legkisebb dolgokat is elvégzi gyermeke helyett, azon van, hogy minden kihívástól, kellemetlen helyzetből kivonja őt, így megóvva az esetleges kudarctól. Ezáltal azonban megfosztja a gyermekét attól, hogy megismerje saját képességeit, erősségeit és fejlesztendő oldalait.
Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon a borostyán szülő jegyeit?
Bár sosem könnyű saját gyengeségeinkkel vagy negatív tulajdonságainkkal szembenézni, fontos, hogy fejlesszük önismeretünket, felismerjük saját szükségleteinket. Legyen én-időnk, végezzünk olyan tevékenységet, amely nem függ össze a szülői szereppel, illetve a párunkra is szánjunk kellő időt. Az én-időben merjük másra bízni a gyermekünket, először rövidebb, majd egyre hosszabb időre. Fontos, hogy borostyán szülőként
ÖNÁLLÓ, ÉRTÉKES SZEMÉLYKÉNT TEKINTSÜNK ÖNMAGUNKRA, AKI NEMCSAK SZÜLŐKÉNT KÉPES MEGÁLLNI A HELYÉT, HANEM SZÁMOS SZEREPET BE TUD TÖLTENI.
Emellett arra is törekedjünk, hogy gyermekünkre már a kezdetektől tőlünk független személyként tekintsünk, aki olyan képességekkel, személyiségvonásokkal is rendelkezhet, amelyeket önmagunkból hiányolunk. Tanuljunk meg bízni a gyermek képességeiben, és ne feltételezzük, hogy a kudarcok majd állandóan elkeserítik, elbátortalanítják.
Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink borostyán szülők?
Fontos, hogy kifejezzük szeretetünket a szülő felé, hangsúlyozzuk, hogy az, hogy önállóan szeretnénk megoldani egy problémát, nem róla vagy éppen ellene szól, hanem kezünkbe akarjuk venni életünk irányítását, hogy valóban felnőttnek érezhessük magunkat. Válasszuk el a saját és a szüleink igényeit. Tekintsük át, mely területeken fogadjuk szívesen, és mely területeken érezzük túlzónak a szülők jelenlétét. Beszéljük meg velük is, hogy mire vágyunk. Bár ez a beszélgetés kockázatos lehet, hiszen a szülő megsértődhet vagy megbántódhat, igyekezzünk őszintén elmondani érzéseinket, nem saját sértettségünket hangsúlyozva.
A szereptolvaj szülő, avagy a szülősítő
Ez a szülőtípus tudattalanul felcseréli a szerepeket: „elvárja”, hogy a gyermeke az ő szülőjeként viselkedjen, vagyis kielégítse az ő érzelmi és gondozási szükségleteit. Ezt a jelenséget nevezzük parentifikációnak, amely során a szülő gyermekére annak életkorát, erejét, képességeit meghaladó fizikai, lelki feladatokat ró, ezáltal a gyermek az egyik szülő helyébe lép. Párkapcsolati nehézségek esetén a szülő a gyermeket „társpótlékként” használja, vele osztja meg érzéseit, gondjait, tőle vár megoldást. Nem segít a gyermek problémáinak kiküszöbölésében, nem ad kellő útmutatást, nem tölti be a szülői szerepet.
Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon a szülősítő szülő jegyeit?
Biztosítsuk gyermekünk számára a gondoskodást még akkor is, ha valamilyen változás történik életünkben: beteg lesz az egyik szülő vagy válás miatt nincs jelen. Beszéljünk nyíltan gyermekünkkel a megváltozott körülményekről, és tudatosítsuk benne, hogy a változás ellenére a felnőtté a felelősség és nem az ő feladata megoldani a problémákat.
FIGYELJÜNK ARRA, HOGY GYERMEKÜNK GYEREK MARADHASSON: TANULJON, JÁTSSZON, NEVESSEN.
Ösztönözzük és hagyjunk neki elég időt arra, hogy a barátaival, kortársaival lehessen. Ha valamilyen okból átmenetileg mégis át kell adnunk szülői szerepünket az egyik gyermeknek, erről beszéljünk nyíltan, a testvérek jelenlétében. Így az átruházott működést mindenkinek könnyebb elfogadnia, és a szülői feladatot ellátó gyermek büszke lehet arra, hogy megállta a helyét ebben a szerepben.
Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink szülősítő szülők?
Változtassunk és dolgozzunk azon, hogy az eredetcsaládunkban fennálló szülősített kapcsolatunkból kilépjünk. Ez egyaránt fontos önmagunk miatt és azért is, hogy megelőzzük a minta tudattalan továbbadását saját gyermekeinknek. Ismerjük meg gyerekkori szorongásainkat, nehézségeinket. Beszélgessünk barátainkkal, párunkkal a szüleinkkel kapcsolatos szorongásainkról, így elfogadóbbá, együttérzőbbé válhatunk gyermekkori önmagunkkal és szüleinkkel szemben is.
A túlkövetelő szülő, avagy az idomár
Az idomár szülő ismérve, hogy odafigyel gyermeke fejlődésére, teljesítményére. Akármennyire is elfoglalt, körültekintően részt vesz gyermeke életében. Magas elvárásaival teljesítményszorongást is okozhat gyermekének, ugyanakkor küzdésre, kitartásra neveli, teljesítményre ösztönzi. Gondoskodó, szabálytartásra ösztönző magatartásával, határozott fellépésével rendszerességet biztosít, amit a gyermek, közösségbe kerülve jól tud kamatoztatni. Kialakítja és fenntartja a kereteket, amelyeket a jól szervezett napirenddel együtt tűzön-vízen keresztül is érvényre juttat. Szeretetét akkor mutatja ki leginkább, ha gyermeke az elvárásainak megfelelően teljesít, ha ez nem sikerül, akkor elégedetlen és elutasító. A mindennapi sikereket nem dicséri, hiszen az a minimum számára.
Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon az idomár szülő jegyeit?
Reflektáljunk saját viselkedésünkre, időnként vizsgáljuk meg gyermekünk felé állított elvárásainkat. Ha ezek magasak, és szülői létünkből hiányzik az elfogadás, akkor a gyermekünk a valósnál rosszabbnak láthatja önmagát és teljesítményét. Próbáljunk elfogadóbban viselkedni, gyermekünk hibáit, kudarcait bátorítással fogadni. Ne várjunk el tőle az életkorának megfelelőnél többet, mert
A TÚLZOTT ELVÁRÁSOK OKOZTA KUDARCOK ERŐS SZORONGÁST VÁLTHATNAK KI.
Mutassuk meg érzelmeinket: a felnőttek is félhetnek, lehetnek szomorúak vagy éppen dühösek.
Hogyan élhetünk felnőttként boldogabb életet, ha szüleink idomár szülők?
Lássuk idomár szülőnk előnyös tulajdonságait: következetességével biztonságot nyújt, így kiszámítható életet teremt. Magas elvárásaival küzdésre, kitartásra nevelt, teljesítményre ösztönzött. Szeretetet és elégedettséget is mutatott, még ha ezeket olykor feltételhez is kötötte. Az ismétlődő szorongást kiváltó maximalizmusnak próbáljunk ellenállni, erősítsük önbizalmunkat azzal, hogy megbecsüljük és értékeljük a legapróbb sikereinket is.
A barát szülő, avagy a jó fej
A jó fej szülő tudattalanul imponálni akar gyermekének, ezért nem vállalja a szabályalkotó, időnként korlátozó szülő szerepét. Nem vállal felelősséget a gyermek életében fontos döntésekért, sőt gyakran a gyermekre hárítja azokat. Rendkívül engedékeny a gyerek kívánságait illetően, legyen szó egy program engedélyezéséről vagy akár nagy értékű ajándék megvásárlásáról. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy nem szülőként, hanem barátként, haverként viselkedik a gyerekkel. Viselkedésének mozgatója lehet attól való félelme, hogy szülői szerepében esetleg megismétli a saját gyermekkorában, a túl szigorú nevelési módszerek miatt elszenvedett sérüléseit.
Mit tegyünk, ha észleljük önmagunkon a jó fej szülő jegyeit?
Ha a gyermekünk kér valamit, gondoljuk át, vajon mennyire indokolt a kívánsága, és valóban megengedhetjük-e magunknak (akár anyagilag, akár nyugodt lelkiismerettel). Időnként vizsgáljuk meg gyermekünkkel szembeni viselkedésünket, és szülőként lépjünk fel határozottabban! Tanuljunk meg nemet mondani gyermekünknek, korához mérten korlátokat szabni neki, kihívásokat, feladatokat kitűzni elé!
Lássuk be, jó fej szülőnk jót akart, még ha az akkori engedékeny viselkedésének következményeit nem is látta előre. Lássuk meg benne a bizonytalan, szeretetéhes kisgyereket, és értékeljük, hogy viselkedését az mozgatta, hogy meg akart kímélni a túlzott szigortól, amiben gyermekként része volt. Viselkedésének azonban előnyei is voltak: biztosan volt olyan alkalom, amikor gyermekként élveztük a közös játékot, a kötetlenséget, a sok ajándékot, az engedékenységet.
Cikkünk első felében 4 szülőtípust és azoknak hátterében megbúvó tudattalan motivációkat, megoldásokat ismerhettük meg. A második részben áttekintjük, milyen is a szuperszülő, a mártír, az üveghegy, az agresszor vagy éppen a bátorító szülő, és amennyiben ezen típusokat képviseljük, hogyan is változtassunk tudattalan viselkedésmintáinkon.
Felhasznált szakirodalom:
Michael Cole – Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan, Budapest, Osiris Kiadó, 2006
Mérei Ferenc, V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Budapest, Medicina Kiadó, 2016
L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek Budapest, HVG Kiadó, 2015
***
A cikk a Mindset Pszichológia támogatásával készült.
Mi áll a dadogás hátterében? Kik birkóznak meg nehezebben a dadogás okozta nehézségekkel? Miként tudnak segíteni a pedagógusok? A dadogás elfogadásának világnapja alkalmából Hojdák Gergelyt kérdeztük.
A kommunista álom végül mindig ugyanoda vezet: nem a közös jólétbe, hanem a közös semmibe.
Az egyetemnek fel kell készülnie ezekre a helyzetekre, és segítenie kell az előadóknak, hogy ne az erőszak, hanem a tudományos szabadság győzzön.
A régi jobb volt – Németország budapesti nagykövetének figyelmébe · Egy átlagos hét odaát
A Keresztapa és az Annie Hall ikonikus sztárja 79 évesen hunyt el – családja azt kéri, jótékonysággal emlékezzenek rá.
A külügyminiszter szerint Trump hozhat békét Európába, Magyarország nem kockáztatja energiafüggetlenségét, és jövő februárban elindul a paksi atomerőmű új szakasza.
Micsoda teljesítmény!
Igaz, 2003-ban sem azzal kábítottak, hogy szabadon szurkolhatsz Salzburgban, hanem azzal, hogy cukrászdát nyithatsz Bécsben.
