Az államtitkár fontos előrelépésnek nevezte, hogy a napi költségkeret is 50 százalékkal nőtt, így egészségesebb ételeket és bőségesebb adagokat tudnak biztosítani a gyermekeknek. Kitért arra: azt is sikerült elérni, hogy ha önkormányzat erre a célra támogatási igényt nyújt be a kormányhoz, forráshiányra hivatkozva nem utasíthatják el. Sikerült akkora fedezetet biztosítani erre a célra, hogy minden igénylést ki tudnak elégíteni – mutatott rá. Megjegyezte: 2292 településen biztosítják a nyári szünidei gyermekétkeztetést.
Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere arról beszélt, hogy a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Bajza utcai Általános Iskolában is biztosítanak étkezést és programokat a gyermekeknek. Az önkormányzat tízmillió forintot szán programok szervezésére a szünidőben – tette hozzá.
Rétvári Bence kérdésre arról is beszélt, hogy mivel július végéig megérkeztek a tankönyvek a központi raktárakba, augusztus 1-jén elkezdték a kiszállításokat, és a hónap végéig megérkeznek az iskolákba az alaprendelések. A szeptemberben kezdődő tanévben egymillió gyermek kapja meg ingyenesen a tankönyveket – hangsúlyozta. Az államtitkár kérdésre azt is elmondta: ahogyan azt az Emmi kedden is közölte, a tárca jelenleg tanulmányozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét.