Tudományos kérdés, hogy szükség van-e a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szakra a felsőoktatásban: a tudósoknak, oktatóknak, hallgatóknak kell róla dönteni, nem pedig rendeleti úton a kormánynak - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a gender szakok betiltása újabb lépés a kormány tudomány, oktatás ellen ciklusok óta folytatott „háborújában”. A kormány első lépésként csökkentette a felsőoktatási férőhelyek számát és fontos szakokat tett fizetőssé, majd kancellárokat ültetett az intézmények élére, így pénzügyi okokra hivatkozva bármilyen képzést, kutatást el lehet lehetetleníteni. Ezt követően ellehetetlenítette a CEU-t, majd állami felügyelet alá vonták a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA), hogy befolyásolják, milyen kutatások folyhatnak az MTA-n - sorolta Kanász-Nagy Máté, aki a „háború” legújabb állomásának tartja a társadalmi nemek vizsgálatával kapcsolatos szakok tervezett betiltását.