B my lake: áldás vagy átok?

„Amikor még nem volt minden héten és minden második eldugott kisvárosban fesztivál (ugyanazokkal a magyar alter zenekarokkal), kicsit többet jelentett fesztiválokra járni. Inkább szólt a koncertélményről, a közösségről, ma viszont az ugyanolyan virágos hajdíszeké, rövidnaciból kiugró popsiké és dinoszaurusznak öltözött külföldi turistáké a főszerep. Meg persze a »fesztivál van bazdmeg« attitűdé, ami nagyjából arról szól, hogy a mindennapokban amúgy fontos higiénét és elfogadható viselkedést félredobva, ugyanabban a bugyiban részegen artikulálatlanul üvöltve végigfetrengik az egy hetet, minimum egy nemi betegséget beszerezve. A Szigeten például idén a love-peace-anti racism volt a téma, az insta postok is a szeretek mindenkit hashtagekkel voltak tele, persze a mentalitásban ez maximum a libsi kettősmérce szerint jelent meg, hogy épp ugyanúgy lökte fel a nyakára békejelet tetováltatott egyszeri fesztiválos a nőt, a férfit, a feketét és a fehéret.
(...)
A Balatoni üdülővárosok lakóinak minden évben toleranciapróba a városokat ellepő turista tömeg. Persze, aki a Balatonon akar lakni, az »minekmentoda«,meg kell szokni, meg amúgy is a legtöbben a turizmusból élnek, szóval ne járjon a szája senkinek. A kistelepüléseknek azonban megvannak a maguk kisfesztiváljai, amik illeszkednek a városok családbarát profiljába és életmódjába. Az ilyen keszegfesztivál vagy csípősfesztivál mellet viszont pár éve új trend hódít, ez pedig a vízparti nagyfesztiválokról szól.  Legutóbb a B My Lake fesztivál verte ki a biztosítékot, egészen jogosan. Mégis ki gondolta, hogy jó ötlet legalább annyi fesztiválozót fogadni a befogadó városba turistaszezonban, mint ahányan ott élnek?”