Kedden a napirend előtti felszólalások után határozathozatalok lesznek, számos nemzetközi egyezmény kihirdetése mellett elfogadják a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Ekkor lesz döntés a többi között a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról, illetve az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért. A határozathozatalokat követően a parlament 11 olyan törvényjavaslat összegző módosító indítványát vitatja meg, amelyekről pénteken lesz zárószavazás.
Pénteken a 2019-es központi költségvetés mellett arról az előterjesztésről is döntenek, amellyel a Miniszterelnökséghez kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai. Szavaznak az adótörvényekről, a szociális hozzájárulási adóról. Az Országgyűlés pénteki döntésével egy teljesen új jogszabály válthatja fel az 1989-es gyülekezési törvényt. A magánélet védelméről szóló jogszabály pedig az alaptörvény hetedik módosításához kapcsolódik, amely fokozottabban védi a magán-, a családi életet és megerősíti az otthon védelmét. Határoznak a sportrendezvények közvetítési jogaival összefüggő sporttörvény-módosításról. Elfogadják a szabálysértési törvény módosítását, amely közérdekű munkával büntetné az életvitelszerű közterületi tartózkodást.
(MTI)