„Nem lenne rossz, ha lennének mártírjaink” – civil aktivistákat hallgattunk

A transzneműeket zavarja, ha a nemi szervükről kérdezik őket. Ezt is megtudtuk az Auróra mosdójában szerda este, mielőtt csatlakoztunk a kilakoltatás ellen küzdők összejöveteléhez.

Tudósításunk A Város Mindenkié civil szervezet StopKilakoltatás címmel meghirdetett nyílt napjáról.

Az időről időre bezárással fenyegetett, nyolcadik kerületi önkormányzó kultúrközösségi központ, az Auróra autentikus színhelyéül szolgált a rendezvénynek: a Blaha Lujza tér, a Népszínház utca és a II. János Pál pápa tér közelsége is meghatározó. Az esemény szempontjából ez a hely kétségtelenül szerencsés választás: mire odaértünk, mi magunk is meggyőződhettünk róla, hogy a hajléktalanság valóban egy olyan égető probléma, amivel foglalkoznunk szükséges.

Az Aurórával kapcsolatos benyomásaink az érkezés pillanatától kezdődően mindvégig ambivalensek maradtak. Van itt valami, ami tagadhatatlanul értékes; a kultúrközösségi központban erős a közösségi szellem, velünk, új látogatókkal is rendkívül kedvesek a törzsvendégek és a személyzet tagjai.

Eközben a hiperprogresszív ideológia és az ellenzéki túlhevültség a már említett mosdótól az italkínálatig mindent áthat. A pultban sorakozó sörcsapokat Soros György arca díszíti, 700 forintért a „Tüntiékszerek” között „Orbán-Putyin” és a „Bajszos Szar” névre hallgató kiegészítőket vásárolhatunk, majd „Orbán Ráchel kulturális miniszter lesz” magaslatú jóslatokat olvashatunk a 2028-as évről, ahogyan

A jelenlévők sokszínű szociokulturális közeget alkotnak: láthatóan nehéz sorsú embereket, lelkes huszonéves egyetemistákat, lakásfoglalásokon edződött aktivistákat és némileg zavaros tekintetű Molnár F. Árpád-rajongókat egyaránt találunk itt. Mintegy harmincan lehetünk. A nagyteremben először az aktivistákat ismerhetjük meg, majd programjukról hallunk – nagyjából ekkor csatlakozik a társasághoz Gulyás Márton –, ezután A Város Mindenkié munkáját bemutató filmet nézzük meg. Végezetül, egy szünet után, hosszasan beszélgetünk a látottakról.

A Molnár F. Árpádra többször is hivatkozó úriember kifejti azon véleményét, miszerint „két stadion árából meg lehetne oldani a hajléktalanság gondját Magyarországon”; ami után egy fiatal férfi azt ecseteli, az Üdvhadsereg szállójában úgy él, mint egy rabszolga, így ha szükség hozza, inkább az utcát választja. Az állam hozzájárulását többen is keveslik, egy idősebb úr szerint „nem a számok kozmetikázására lenne szükség”.

A Város Mindenkiért több aktivistája nosztalgiázó történeteket idéz fel a mozgalom kilencéves történetéből, például Kocsis Máté irodájának elfoglalását vagy egyet a számtalan élőláncos tiltakozás közül. Egy idősebb úr ezután éppen azt emlegeti, hogy

Emlékei szerint, míg egy férfi azt mondta „tüntessünk, tüntessünk!”, a nők rögtön az akasztást emlegették. Szellemes humorát természetesen nevetés fogadja.

Ezután az egyik aktivista a szervezet jelenlegi munkáiról számol be. Az egyetemista lány elmondja: hamarosan ismét benyújtják törvénymódosító javaslatukat, valamint tovább működtetik kilakoltatási ügyeletüket is (ennek keretein belül lehetőségeikhez mérten a közvetlenül kilakoltatás előtt állóknak nyújtanak segítséget). Ezen kívül a társadalom érzékenyítését is fontosnak tartják, ahogyan a Nem szegényeknek való vidék című film is jól példázza.

A mű által bepillantást nyerünk a Ferihegy melletti erdőlakók életébe, egy kilakoltatásra ítélt család sorsába és egy huszonéve az utcákon élő asszony történetébe is, akinek ügyét Kósa Lajossal ismertették egy bizottsági ülésen. Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza mindennapi tevékenységét is megismerhetjük a bíróságok falain belül és kívül egyaránt. Egy ítélethozatal jelenetei között hallhatjuk egy aktivista vicceskedő félmondatát, miszerint

A filmnézést a látottak átbeszélése követi. Ekkor bárki szabadon kérdezhet, kritizálhat vagy fejezheti ki támogatását. Rögtön az első kérdések egyikeként felmerül, ki pontosan a film célközönsége. Udvarhelyi Tessza egészen őszinte választ ad: nem titkolja, hogy sok szempontnak kellett megfelelniük az alkotással, így „nem véletlen, hogy egy kicsit nem egyértelmű”, hogy ki a célközönség.

Mint elmondja, három fél együttműködéséből született az anyag, így saját bevallása szerint a végeredménybe nem volt annyi beleszólásuk, mint azt akarták. „Mi nem ilyen filmet csináltunk volna” – szögezi le. Hozzáteszi: a rendezőt évekkel ezelőtt azzal a céllal kereste meg, hogy propagandafilmet készítsen az AVM-ről, a rendező viszont ezt művészileg nem találta kellőképpen izgalmasnak, más aspektusát mutatta volna be a közösségnek.

Míg a szervezet propagandafilmet gyártott volna, a rendező az emberi méltóságra koncentráló mozit, addig a német megrendelő és finanszírozó, az Arte tévécsatorna

– derül ki Tessza szavaiból.

Véleménye szerint „nem kell befeküdni annak, hogy ez egy szép művészfilm”, így most ők sem a külföldi filmfesztiválokra figyelnek, inkább megpróbálják „a saját aktivista és propagandacéljaikra használni” a művet. Jelenleg például hajléktalanszállókon, közösségi tereken és tüntetések előtt láthatjuk az „érzékenyítő szereppel” bíró, „láthatatlan problémát” feszegető alkotást.

Udvarhelyi Tessza más kérdésekre is egyenesen válaszolt. Rendszerszintű változást szeretnének, ahogyan sokszor elhangzott az is: „akarattal mindent meg lehet oldani”. A kérdésre, hogy tevékenységük milyen politikai támogatottsággal rendelkezik a pártok szintjén, kifejtette: az utóbbi közel tíz évben sok pozitív változást tapasztaltak. Míg 2010-ben csupán az LMP-nek volt lakhatási programja (mert a párt egyik aktivistája A Város Mindenkiért mozgalomban is tevékenykedett), 2014-re a Fideszen kívül minden párt véleményt alkotott a lakhatás kérdéseiről.

Az aktivista szerint

a politikusok belőlük inspirálódtak a lakásszegénységi kérdések ügyében. Az ellenzéki alakulatok mind azonos állásponton vannak, még a Jobbik is, akikkel „mi nem szeretnénk beszélgetni” – jelenti ki. Mint elmondja, „a Jobbik egy rasszista párt, akikkel alapértékeinkben nem egyezünk”. Adódik a kérdés: A Város Mindenkié csoport alapértéke nem a lakhatás? – Udvarhelyi Tessza válasza azonban egy határozott nem. „Alapértékeink a szolidaritás, az igazságosság meg az egyenlőség” – mondja. Szigorú erkölcsi elveik vannak, amikbe nem fér bele a Jobbikkal való közösségvállalás – még akkor sem, ha a lakhatás ügyében éppen egyetértenek.

A rendezvény végén a mozgalomhoz való csatlakozásra buzdítják a résztvevőket.