Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler Tamás az ülés zárt jellegére tekintettel a megbeszélés részleteit firtató kérdésre nem válaszolt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz.
A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren – mondta a vezérigazgató.
Jelezte, a bizottság ülésén kapott kérdést a Nagy Imre-szobor sorsáról is. Wachsler Tamás álláspontja szerint – az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében – a Vértanúk tere rehabilitációja során „a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani”. Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni.