Varga azt is elmondta: a jövő évi költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal és 2,7 százalékos inflációval számol.
Hangsúlyozta, folytatódik az államadósság mérséklődése, „bízunk benne, hogy a ciklus végére mértéke 60 százalék alá csökkenhet”. 2019-ben mind az általános tartalék összegét, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött biztonsági tartalék összegét másfélszeresére emeli a kormány – jelentette ki.
Végül kiemelte, hogy a szakterületnek legalább annyi vagy több forrás jut a jövő évi költségvetésben, mint az ideiben. Ismertette, egészségügyre 101 milliárddal, oktatásra 15 milliárddal, kultúrára 68 milliárddal, a közbiztonságra pedig 156 milliárd forinttal több jut jövőre.
1,8 százalékos lehet a hiány
A nyugdíjak megtartják reálértéküket, sőt nyugdíjprémiumot is fizet a kormány 2019-ben is. Megemlítette azt is, hogy tartalékot képeznek a köztisztviselői kar béremelésére, a pontos szám ősszel derülhet ki, most folynak az egyeztetések. Kifejtette, hogy valamennyi, erre a ciklusra vonatkozó uniós pályázatot már kiírtak, a hangsúly a források felhasználásán lesz jövőre.