Száz éve mutatták be A kékszakállú herceg várát

Száz éve, 1918. május 24-én mutatták be Bartók Béla egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát.

Bartók Béla 1911 februárja és szeptembere között komponálta művét Balázs Béla balladai homályt és feszültséget sugárzó misztériumjátékának szövegére. Alkotását még abban az évben benyújtotta a Lipótvárosi Kaszinó új magyar opera megírására kiírt pályázatára, de ott játszhatatlannak minősítve elutasították. Ezután többször átdolgozta művét, főként a befejezésen változtatott.

A premiert hét év múlva, 1918. május 24-én tartották a Magyar Királyi Operában. Az előadást Zádor Dezső rendezte, az olasz Egisto Tango vezényelt, a ma többnyire elhagyott prológot Palló Imre mondta el. A Kékszakállút Kálmán Oszkár, Juditot a későbbi nagy Wagner-hősnő Haselbeck Olga énekelte. Az operát nyolc előadás után levették a műsorról, s csak 1936 októberében Nádasdy Kálmán állította újra színpadra, Sergio Failoni vezényletével. A felújítás igazi sikernek bizonyult, a komponistát több mint tízszer tapsolta vissza a közönség. 

A herceget (miként még évtizedekig) a világhírű basszista Székely Mihály énekelte, rá való tekintettel Bartók némi változtatást is végrehajtott szólamában, Judit Némethy Ella volt. A darab külföldön először ezt megelőzően, 1922-ben Frankfurtban került színre. Emlékezetes előadás volt 1978-ban a moszkvai Nagy Színházban Ferencsik János által dirigált, orosz nyelvű változat Jevgenyij Nyesztyerenkóval és Jelena Obrazcovával (Oroszországban 2014-ben adták elő először magyarul). A zeneművet a milánói Scalában Melis György és Marton Éva vitte sikerre ugyancsak 1978-ban, az intézmény fennállásának 200. évfordulóján, az előadást a magyar születésű Giorgio Pressburger rendezte és Peskó Zoltán dirigálta.

Az asszonygyilkos Kékszakáll mondáját feldolgozó darab a Don Juan- és Faust-legendák rokona. Kékszakáll valóban élt, egy Gilles de Rais nevű francia főúr, a százéves háborúban Jeanne d'Arc harcostársa volt. Miután vagyonát eltékozolta, aranyat akart csinálni, s olyan förtelmes bűnöket követett el, hogy 1440-ben kivégezték, alakja aztán összeolvadt egy hatszoros feleséggyilkossal. Balázs Béla szövege a népköltészettel, Molnár Anna és Kőmíves Kelemenné balladájával is rokon.

Bartók újfajta operai nyelvet alkotott, a szöveget a magyar nyelv természetes tagolása szerint énekelteti, amihez a népdalokból kapta a késztetést. Kodály Zoltán azt mondta róla: „Ez az első mű a magyar operaszínpadon, amelyben az ének elejétől végig egyöntetű, ki nem zökkenő magyarsággal szól hozzánk." (A librettó egyik első német fordítása Kodály közreműködésével, illetve közvetítésével készült.) Az opera előadásmódját Bartók így határozta meg: „legato e misterioso" (kötve és titokzatosan), és még azt is beírta, milyen színben képzeli el az egyes ajtók megvilágítását.

A cselekmény a Kékszakállú várában játszódik, ahová a herceg új feleségével érkezik, aki családját és vőlegényét is elhagyta az ő kedvéért. A szerelmes Judit meg akarja ismerni férje múltját és annak vonakodása ellenére sorra kinyitja a lezárt ajtókat, amelyek véres titkokat rejtenek: a kínzókamrát, a fegyvertárat, a kincseskamrát, a virágok földjét, Kékszakállú birodalmát, a könnyek tavát. Az utolsót már Kékszakáll tiltása ellenére tárja ki, s mögötte a régi három asszonyt találja, akik közé ő neki is be kell lépnie, emlékké válik ő is, hogy a magány örök éjszakája boruljon a várra.

A mindössze egyórás, kétszereplős zenemű értelmezési lehetőségei igen tágak. Balázs művét misztériumnak nevezte, a vég Judit sorsában a tragikus elbukás: a vár a lélek birodalma, az ajtók pedig a lélek kapui. Van, akik szerint a darab a férfi-nő kapcsolatról, a lélek rejtelmeiről és szenvedéseiről szóló szerelmi dráma, mások szerint a Kékszakállú a teremtő, Judit maga az ember lenne.

Az operát az elmúlt száz évben többféle felfogásban játszották, számos különleges feldolgozása is volt. Bartók halálának 50. évfordulóján, 1995-ben Pécsett balettel kombinált előadásán a főszereplőket két-két művész – egy operaénekes és egy táncos – alakította. 2009-ben egy estén kétszer is előadták a budapesti Operaházban ugyanazokkal a szereplőkkel, de más értelmezésben, más hangsúlyokkal. 2011-ben az operatörténet első háromdimenziós technikát alkalmazó rendezésében vitték színre ugyanitt, a nézők speciális szemüveget viseltek, hogy egységben érzékelhessék a vetített háttereket és a színpadon éneklő szereplőket. Többször felvetődött az is, hogy Bartók műve egyáltalán színpadra született-e, sokan az oratóriumi előadásmódot tekintik a legmegfelelőbbnek.

Az idei jubileum alkalmából DVD-n és CD-n is megjelent a Silló Sándor rendezésében 2005-ben készült, több fesztiválon sikerrel szerepelt operafilm, amelynek főszerepeit Kovács István és Kolonits Klára énekli Selmeczi György vezényletével, a regös szövegét Jordán Tamás mondja el. Az Operaház Kékszakállú 100 címmel minifesztivált szervez: az Erkel Színházban három változatban – köztük Kasper Holten új rendezésében – lehet megtekinteni a Kékszakállút, amellyel kortárs zeneszerzők – Eötvös Péter, Madarász Iván és Vajda Gergely „párdarabjait" adják elő koncertszerűen.

(MTI)