Merkel dilemmája

2018. május 29. 07:28

A konzervatív pártcsalád vezetői attól tartanak, hogy a magyar kormányfő saját teljhatalmának kiépítését vezeti be.

2018. május 29. 07:28
Rónay Tamás
Rónay Tamás

„Új helyzetet teremtett a Fidesz kétharmados győzelme. A konzervatív pártcsalád vezetői attól tartanak, hogy a Stop Soros-törvény csak a kezdet lesz: a magyar kormányfő saját teljhatalmának kiépítését vezeti be a jogszabállyal. A német kancellárra ezért nem csak külső nyomás nehezedik. Néhány néppárti EP-képviselő már korábban is felvetette: mit keres még a pártcsaládban a Fidesz, most már azonban az uniópártok egyes EP-képviselői is lázadozni kezdtek. Április végén, a CDU és a CSU EP-képviselőinek informális találkozóján több német képviselő kijelentette: ez így nem mehet tovább. Lapértesülések szerint az aacheni Sabine Verheyen arra panaszkodott, választókörzetében folyvást azzal bombázzák, miért ápol olyan szoros kapcsolatokat a CDU Orbán pártjával. A brandenburgi Christian Erler a magyar tudósokat ért megszorításokat tette szóvá, Markus Ferber (CSU) pedig azt követelte: mielőbb tisztázzák a viszonyt a demokráciától eltávolodó államokkal.

Mindezek alapján teljesen reálisnak tűnik a Tagesspiegel azon értesülése, amely szerint a CDU két feltételt szabott Orbánnak a néppártban maradásra: tegyen meg mindent, hogy a CEU Budapesten maradjon, s várják meg a Velencei Bizottság állásfoglalását a Stop Soros törvénnyel. Ezek ugyan nem vetítik előre a Fidesz gyors kizárását, de a jövő évi EP-választás után már eldöntendőként merülhet fel a kérdés: megszakítsák a közös munkát a demokráciát semmibe vevő párttal, vagy a nagyobb frakció érdekében továbbra is vállalják a jelenlétét.”

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2018. május 30. 00:51
"A konzervatív pártcsalád vezetői attól tartanak, hogy a magyar kormányfő saját teljhatalmának kiépítését vezeti be." Tényleeeg? Jééézusmária!!!
puszika
2018. május 29. 16:35
Oszt te ezt el is hiszed Rónay? Persze,mert most éppen abba az irányba áll a nyelvetek!! Harminc éve meg Keletnek! Mit mondjak? A megbízhatóságotokat "tanítani" kellene!!!!
dakotasámán
2018. május 29. 13:06
"EP-választás után már eldöntendőként merülhet fel a kérdés: megszakítsák a közös munkát a demokráciát semmibe vevő párttal, vagy a nagyobb frakció érdekében továbbra is vállalják a jelenlétét.” ez a kérdés már rég eldőlt. épeszű ember nem asszisztál zorbán kezdetben lopakodó, mára nyílt fasizmusáhozl. merkelnek köszönhető mind a migránsválság, mind a fasiszta zorbán. a hülye vén tyúk teljesen elájul zorbán kézcsókjaitól. még, hogy szükség van zorbán képviselőire az ep-ben. ja, a hülyék hitlerre is igényt tartanának, a németektől persze ez nem meglepő.
péterx
2018. május 29. 13:00
Kedves Tamás , cikkének szórványos példái amúgy is nélkülözik a meggyőző erőt , az EP választás után pedig prognosztizálható Orbán további EU-s megerősödése is .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!