Juncker: Marx nem felelős a rémtettekért

2018. május 04. 18:31

Az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte, hogy „valószínűtlenül sok” tiltakozó levelet kapott Kelet-Közép-Európából, Németországból, Trierből és még Európán túlról is.

2018. május 04. 18:31

Nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.

A luxemburgi kereszténydemokrata politikus az evangélikus egyházhoz tartozó Konstantin-bazilikában elmondott beszédében kiemelte, hogy „valószínűtlenül sok” tiltakozó levelet kapott Kelet-Közép-Európából, Németországból, Trierből és még Európán túlról is, amiért elvállalta a város díszpolgáraként kapott felkérést az ünnepi beszédre. Mint mondta, megérti a „néha nagyon agresszív módon kifejtett” fenntartásokat, de azt vallja, hogy Triernek és Rajna-vidék-Pfalz tartománynak joga van megemlékeznie Marxról.

Hangsúlyozta, hogy „emlékezés és megértés nélkül nem lehet a jövőt biztosítani, megemlékezés és értő emlékezés nélkül nem sül ki túl sok a jövőből”.

(MTI)

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. május 06. 15:57
Juncker, ez igy onmagaban meg egy vedheto velemeny is lenne, nem is alaptalan, csak azt mondd meg, hogy ha te igy gondolod akkor mi a faszt keresel a jobboldalon?
Biivisz
2018. május 05. 21:09
"Marx nem felelős a rémtettekért" Zsanklód! Te meg már rég nem vagy felelős egyetlen szavadért se! Már akkor se voltál, amikor a posztodra tettek! Ideje elhúzni a közéletből valami csendesebb helyre, de legalábbis jó messzire!
Rivulus
2018. május 05. 13:21
Marx annyi mint a kereszténységnek az inkvizició.Szomorúan emberi,annyira hiányzik e világból az Isten képmása...
hátakkor
2018. május 05. 13:03
"Juncker: Marx nem felelős a rémtettekért" Marxot meg a marxizmust mentegetni - menthetetlen. Első olvasásra benne van az erőszak, a terror, a forradalom, hogy elveszi a másét, hogy nem létező "osztályokat" ugraszt egymásnak és ilyen életidegen rendszert csak erőszakkal lehet fenntartani időlegesen - ami ki is derült. Marx, Engels, Lenins, Junckers... Az alkesz a végállomás felé közeledik, nincs tovább. De legalább megint kimutatta foga fehérjét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!