A Magyarország Barátai Alapítvány szervezésében megvalósuló világtalálkozó főelőadója Orbán Viktor miniszterelnök volt, a találkozón szintén beszédet mondott Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár.
A konferencia vendégeit a Sándor-palotában fogadta Áder János köztársasági elnök. A „Meet your ambassador” program keretében a találkozón részt vevő amerikai és brit állampolgárokat fogadta David Kostelancik ideiglenes ügyvivő és Iain Lindsay nagykövet.
A konferencián másodszor adták át a Magyarország Barátja Díjakat. A díjra a Magyarország Barátai Közösség tagjai terjeszthettek fel olyan jelölteket, akik az elmúlt évben hozzájárultak Magyarország pozitívabb nemzetközi megítéléséhez.
A díj 2018-as kitüntetettjei: Radda Marika, az osztrák-magyar Club Pannonia elnöke; Heddadné Nagy Annamária, a 90 éves Párizsi Magyar Református Gyülekezet presbitere; valamint Lauer Rice Andrea és Pigniczky Réka a Memory Project: a Hungarian Visual History Archive projektjükért.
(Forrás: közlemény)