Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Többek között Szinyei Merse Pál, Illyés Gyula, Pécsi Ildikó és Gyarmati Dezső is megfordult a parlamenti padsorokban.
Kedden összeült az újonnan megválasztott Országgyűlés. A magyar parlament történetében sok képviselő volt, aki nem a politikában lett híres. (A név után a születés, illetve halálozási év, illetve az a dátum található, amikor az illető parlamenti képviselő volt):
ÍRÓK, KÖLTŐK, IRODALMÁROK: id. ÁBRÁNYI EMIL (1850-1920) költő, újságíró, műfordító (1889-1890); BENEDEK ELEK (1859-1929) író, újságíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője (1887-1892); BOLDIZSÁR IVÁN (1912-1988) állami díjas író, újságíró (1986-1988); CSURKA ISTVÁN (1934-2012) kétszeres József Attila-díjas író (1990-1994 és 1998-2002); DARVAS JÓZSEF (1912-1973) kétszeres Kossuth-díjas író (1945-1973); GÖNCZ ÁRPÁD (1922-2015) József Attila-díjas író, műfordító (1990. május-augusztus az Országgyűlés elnöke, majd 1990-2000 között a rendszerváltás utáni első államfő); GYURKÓ LÁSZLÓ (1930-2007) Kossuth-díjas író (1971-1985); ILLYÉS GYULA (1902-1983) háromszoros Kossuth-díjas író, költő (1945); JÓKAI MÓR (1825-1904) író (1861-1896); KUKORELLY ENDRE (1951) József Attila-díjas költő, író (2010-2012); KULIN FERENC (1943) József Attila-díjas kritikus, irodalomtörténész (1990-1998); MADÁCH IMRE (1823-1864) drámaíró, író, költő, publicista (1861); MIKSZÁTH KÁLMÁN (1847-1910) író (1887-1910); PULSZKY KÁROLY (1853-1899) művészeti író, művészettörténész, múzeumigazgató (1884-1892); RAFFAI SAROLTA (1930-1989) József Attila-díjas írónő (1971-1985); SIMON ISTVÁN (1926-1975) Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró (1963-1975); TAMÁSI ÁRON (1897-1966) Kossuth-díjas író (1945-1947); VÁCI MIHÁLY (1924-1970) Kossuth-díjas költő, műfordító (1963-1970).

MŰVÉSZEK: BÚZA BARNABÁS (1910-2010) Ferenczy István-díjas szobrászművész (1971-1975); FEKETE GYÖRGY (1932) Kossuth-díjas belsőépítész, 2011 és 2017 között a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (1994-1998); GULYÁS DÉNES (1954) Kossuth-díjas operaénekes (2006-2014); OROSZ ADÉL (1938) Kossuth-díjas balett-táncos (1986-1990); PETROVICS EMIL (1930-2011) kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző (1967-1985); PÉLI TAMÁS (1948-1994) festőművész (1992-1994); RAJK LÁSZLÓ (1949) Kossuth-díjas építész, díszlettervező (1990-1996); SZINYEI MERSE PÁL (1845-1920) festő (1897-1901); VARGA IMRE (1923) Kossuth-díjas szobrász, a Nemzet Művésze (1980-1990).
RENDEZŐK: FODOR TAMÁS (1942) Jászai Mari-díjas színész, rendező (1990-1994); HALASI IMRE (1951) Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész (1994-1998); KÓSA FERENC (1937) Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere (1990-2006).
SPORTOLÓK: BOHÁCS ZSOLT (1964) többszörös világbajnok kenus, amatőr golfvilágbajnok (2010-2014); BORKAI ZSOLT (1965) olimpiai bajnok tornász (2010-2014); FENYVESI MÁTÉ (1933) labdarúgó, az FTC örökös bajnoka (1998-2006); GYARMATI DEZSŐ (1927-2013) háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, a Nemzet Sportolója (1990-1994); SCHMITT PÁL (1942) kétszeres olimpiai bajnok vívó, diplomata (2010. május-augusztusában az Országgyűlés elnöke, 2010-2012 között államfő); STEINMETZ ÁDÁM (1980) olimpiai bajnok vízilabdázó (2018-); SZABÓ TÜNDE (1974) olimpiai ezüstérmes úszó (2018-); TÖRÖK FERENC (1935) kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, edző, ügyvéd (1990-1994).
SZÍNÉSZEK: AVAR ISTVÁN (1931-2014) Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze (1973-1990); BÁNFFY GYÖRGY (1927-2010) Kossuth-díjas színész (1985-1994); DARVAS IVÁN (1925-2007) kétszeres Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze (1990-1994); EPERJES KÁROLY (1954) Kossuth-díjas színész, rendező (1994. június-szeptember); KÁLLAI FERENC (1925-2010) Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze (1985-1990); MAJOR TAMÁS (1910-1986) kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató (1949-1953, 1958-1971); NAGY ATTILA (1933-1992) Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész (1990-1992); PÉCSI ILDIKÓ (1940) Kossuth-díjas színésznő (1994-1998).
TUDÓSOK: BÁLINT SÁNDOR (1904-1980) néprajzkutató, művészettörténész (1945-1948); DARÓCZY ZOLTÁN (1938) Széchenyi-díjas matematikus (1990-1998); ECKHARDT SÁNDOR (1890-1969) posztumusz Kossuth-díjas irodalomtörténész, nyelvész (1945-1949); GERMANUS GYULA (1884-1979) orientalista (1958-1966); KONKOLY-THEGE MIKLÓS (1842-1916) csillagász (1896-1906); LUKÁCS GYÖRGY (1885-1971) kétszeres Kossuth-díjas filozófus és esztéta (1949-1951 és 1953-1956); ORMOS MÁRIA (1930) Széchenyi-díjas történész (1990. május-szeptember); ORTUTAY GYULA (1910-1978) állami díjas néprajzkutató, művelődéspolitikus (1945-1953, 1958-1978); STRAUB F. BRUNÓ (1914-1996) kétszeres Kossuth-díjas biokémikus, 1988-89-ben az Elnöki Tanács elnöke (1985-1990); SZABAD GYÖRGY (1924-2015) Széchenyi-díjas történész (1990-1998, 1990-1994 között az Országgyűlés elnöke); SZEKFŰ GYULA (1883-1955) történész, publicista (1953-1955); SZENT-GYÖRGYI ALBERT (1893-1986) Nobel-díjas orvos, biokémikus (1945-1947); SZENTÁGOTHAI JÁNOS (1912-1994) Kossuth- és állami díjas anatómus (1985-1994).
UTAZÓK, FELFEDEZŐK: TELEKI SÁMUEL (1845-1916) Afrika-utazó, felfedező (1881-1905, 1910-1916); ZICHY JENŐ (1837-1906) Ázsia-kutató (1861, 1865-1906).
Az Országgyűlésnek VÁRI GYULA (1967) személyében volt már tagja háromszoros világbajnok vadászrepülő (2002-2006) is.
(MTI)