Bírálja Magyarországot az EP nőjogi bizottsága

2018. május 15. 10:46

Bírálják a magyarországi helyzetet az EP nőjogi bizottságának véleményében a Sargentini-jelentésről.

2018. május 15. 10:46

Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága (FEMM), amely kedd reggel szavazta meg a témával kapcsolatos véleményét.

A 18:5 arányban elfogadott dokumentumban sajnálatosnak nevezték a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szakpolitikák „újraértelmezését és leszűkítését a családpolitikára”, illetve hangsúlyozták, hogy Magyarországon nagyon alacsony a nők aránya a politikai döntéshozói pozíciókban. A képviselők rámutattak, hogy a női egyenjogúság az európai alapértékek kulcsfontosságú részét képezi, és sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy Magyarország ezektől folyamatosan távolodik, és ezáltal egyre inkább elszigetelődik.

A szakbizottságban március végén vitáztak a kérdésről, amely azért volt napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez többek között a FEMM is csatolni fogja a véleményét.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. május 15. 21:02
Ezek a nőik a női nem selejtjei! Frusztráltak, szinglik, erőszakosak,sajnálatra méltók, elfuserált életükkel nem tudnak mit kezdeni, így aztán itt élik ki magukat -köpködnek, igyekeznek egymáson túl tenni! No, ilyenekből nem kérünk többet! Egyébként nem olyan az élet, hogy több női politikust követelünk, minden áron! A vakot át akarják kísérni a zebrán, jól lehet, nem akar átmenni!
luga
2018. május 15. 11:43
Merem állítani, hogy valamelyik eszement női kvótás szörnyeteg súgott nekik, vagy el is készítette ezt a kontár tákolmányt.
Szőke Ciklon
2018. május 15. 11:36
Ha végig nézek a balliberális oldalon a nőneműnek titulált, politikából élők között, az a véleményem alakul ki, túl sokan is vannak, és hogy kizárt dolog, hogy nem találtak jobbat, okosabbat, normálisabbat, kevésbé riasztót. A nőkre általában jellemző, hogy túl sokat beszélnek, miközben keveset mondanak, szeretnek pletykálkodni, az értelem helyett az elvtelen érzelem dominál, és gyűlölni igazából a nők tudnak, aminek hangot is adnak.
Rasdi
2018. május 15. 11:31
Elnézést, de elmennek a fenébe. A nemek arányának vitatása akár a politikáéban akár egyéb területeken, legyen az a védőnői hálózat, traktorvezetés, a politika vagy az irodalom a rosszemlékű NUMERUS CLAUSUS új formában való megjelenése. Nincs semmi jogi alapja annak, hogy hogyan alakulnak ezek az arányok mindaddig, amíg nem kezdik ezeket firtatni. A "Nőjogi Bizottság" jogi kérdésekkel foglalkozzon. Ha kevesebb nő törekszik bizonyos pályákra vagy vannak biológiai (azaz foglalkozások területén inkébb statisztikai alapokon nyugvó készségi, pályaalkalmassági) adottságok, akkor ezek tetszik, nem tetszik a harcos "neoszüfrazsetteknek" mindig befolyásolni is fogják ezeket az arányokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!