Orbán Viktor szerint ezért mindenkinek el kell mondani, hogy „végre van jövőnk, van mit megvédenünk”. A veszélyek közül a legnagyobbnak a bevándorlást nevezte. „Mi megépítettük a kerítést, megvédtük a déli határt, nemet mondtunk Brüsszelben minden betelepítésre, de a veszély nem múlt el, alig várják, hogy újrakezdjék” – fogalmazott, jelezve: 48 óra van arra, hogy ezt újból elmondják mindenkinek. El kell mondani mindenkinek, hogy az első tízezer bevándorlót még az idén ide akarják telepíteni, hogy a paktumot már Gyurcsánytól Vonáig mindenkivel megkötötték, hogy „a migránsokat nekünk kell eltartani” – sorolta, hozzátéve: ahol van tömeges migráció, ott a nőket erőszakos támadások fenyegetik.
A miniszterelnök szerint a dolgok a kampány végére leegyszerűsödtek: „két jövő közül választhatunk, az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz-KDNP jelöltjei képviselik”. Hangsúlyozta, a következő hónapok és évek fontos pillanataiban az Országházban minden képviselőre szüksége lesz. Hallgatóságát arra hívta fel: ne higgyék el, hogy már zsebben van a győzelem, ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, mert nem azokat kell megnyerni, hanem vasárnap este a választást. „A sikerért nekünk mindig kétszer annyit kellett dolgoznunk, mint másoknak. És ez igaz lesz vasárnap is” – fogalmazott.
A kampányzáróval kapcsolatban jelezte: „eszünk ágában sincs” még lezárni a kampányt, épp ellenkezőleg, egy utolsó hajrát akarnak indítani. Ahogy „egy bizonyos Rocky Balboa azt mondta”, mindig a végén van vége – tette hozzá. Emlékszik a 2002-es választásra – folytatta a miniszterelnök –, ahol „szombaton még mi voltunk többen, hétfőn megint mi voltunk többen, csak éppen vasárnap nem voltunk elegen”, és erre aztán rá is ment az ország nyolc éve.