Arra a kérdésre, hogy a magyar ellenzéki pártoktól kapott-e gratulációt, a miniszterelnök úgy reagált: ő ahhoz az iskolához tartozik, amely szerint ha valaki veszít, szokott gratulálni. „Ebben volt részem, nyilván lesz is majd a jövőben" – jegyezte meg, hozzátette ugyanakkor: „más iskolák is léteznek". Azt azonban elmondta, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki, meg is hívta őt egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható.
A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnését nem kívánta kommentálni, mert – mondta – nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a tulajdonosok majd eldöntik a magánkézben lévő médiumok sorsát.
Az ellenzéki budapesti választási sikerét Orbán Viktor úgy kommentálta: „többet kell dolgoznunk Budapesten", amely „közel áll a szívünkhöz", a nemzet fővárosa.
A magyarországi parlamenti választást ért EBESZ-kritikára csak annyit reagált: politikai véleményt fogalmazott meg a szervezet a magyar választásról, „köszönjük az észrevételt". Azt is kérdezték a miniszterelnöktől, hogy szerinte a CEU marad-e Budapesten, amire azt felelte: az új kormány erről a kérdésről még nem beszélt.
A választási rendszer méltányosságát firtató kérdésre megjegyezte, hogy a brit modellben a mostani magyar eredmény földcsuszamlásszerű lenne. Egyúttal közölte, hogy igyekszik a „háromharmados többséget" szolgálni.