Novák Katalin szerint ezért április 8-án a családtámogatási rendszert is meg kell védeni. Példaként említette, hogy Európa nyugati felén átlagosan a GDP 2,55 százalékát fordítják családtámogatásra, miközben Magyarország 5 százalékot fordít erre. Szerinte a kampányban az ellenzék csak saját magával foglalkozik, de hogy mi lesz a magyar emberekkel, az otthonteremtési támogatásokkal, a gyessel, a családi pótlékkal, arról nem esik szó. Amikor mégis említést tesznek elképzeléseikről bizonyos témákban, azok igen rossz emlékeket hoznak elő – fűzte hozzá.
Novák Katalin úgy vélte, ma már nem a kormánypártok és az ellenzék vitája zajlik, nem a pártok programjai ütköznek egymással, hanem a migrációt elutasító pártszövetség és az azt támogató pártok, nemzetközi szervezetek és médiabirodalom közötti háború folyik.
Vargha Tamás, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelölt kiemelte, hogy a választás nem a következő négy évről szól, hanem az azt követő 8-10 évről is. Mint mondta, Nyugat-Európa egykor vágyott turisztikai célpontjai, mint Róma, Brüsszel, Párizs, Köln, Berlin vagy Bécs ma már egészen máshogyan festenek, mint néhány éve. Az utcakép megváltozott, egyre több migránst lehet látni, amit a magyarok nagy többsége saját lakókörnyezetében nem szeretne – tette hozzá.