„Ez csak a jéghegy csúcsa” – jelentette ki, majd hozzátette, a „maffiában nincs olyan, aki nem bűnöző”. Gőgös Zoltán példaként említette, hogy szerinte a „helyi fideszes nagyurak” szintén létrehozták a „maguk Mészáros Lőrinceit”, akiken keresztül bonyolítják a közbeszerzéseket.
A szocialista képviselő kérdésekre válaszolva elmondta, a választási kampányban az MSZP hozta a legtöbb áldozatot, hiszen 48 helyen engedte át az indulás jogát.
Az MSZP sehol nem zárkózik el akár a legesélyesebb jelölt visszaléptetésétől sem, ha ezen múlik a kormányváltás – hangsúlyozta, az Együtt elnökének, Juhász Péternek a visszalépésére reagálva ugyanakkor megjegyezte, egyetlen mérés sem igazolja, hogy bárhol is az Együtt jelöltje lenne a legesélyesebb ellenzéki induló.