Akik soha nem éltek Magyarországon, azok ellenőrzés nélkül, nem nyilvános választói névjegyzék alapján, levélben szavazhatnak, míg azoknak, akik időlegesen hagyták el az országot, hatalmas erőfeszítéseket kell tenniük, hogy egy nagykövetségen vagy konzulátuson voksolhassanak – értékelte. Hozzátette, a határon túlról, a személyes adatok felhasználásával bárki szavazhat bárkinek a nevében, ráadásul az elhunytak nevében is lehet voksolni és nincs lehetőség ellenőrizni a szavazás tisztaságát.
Gyurcsány Ferenc egy kérdésre azt felelte, hogy az EBESZ később jelentést készít majd az áprilisi választásról, de a szervezetnek nincs olyan hatásköre, hogy hatályon kívül helyezze a választás eredményét.
Egy másik témában feltett kérdésre azt válaszolta, a DK régóta beszél arról, hogy a keleti határ menti településekre rengeteg ukrán állampolgárt jelentenek be névlegesen. Ezek az emberek magyar nyugdíjhoz akarnak jutni, miközben egyes polgármesterek is segítik a folyamatot, hogy „egy számukra kedvező választói bázist alakítsanak ki” – mondta. Kiemelte, hogy van olyan település, ahol a névleg bejegyezettek számra meghaladta a valóban ott élőkét. Az ügyben költségvetési és választási csalás gyanújával már feljelentést tettek - jelezte.