Hol pisil a Megváltó?

„Viszont. Hogyan lehet konsternáló pusztán az a tény, hogy szar van a jászolban? Hiszen Füzesabonyban is direkte beletették a jászolba a jámbor hívek a pólyát. És senkinek nem jut eszébe, hogy ezen fennakadjon. Holott mindenki tudja, mi kerül egy baba pólyájába. Akik Jézust Megváltóként tisztelik, azok is természetesnek veszik: volt ő annyira ember, hogy anyagcsere-folyamatok játszódjanak le a testében. Miként szűz édesanyjáéban és az összes szentekében. Nem tudok róla, hogy ezt bárki, bármikor kétségbe vonta volna a kereszténység körében.

Máté evangéliumának az utolsó ítéletről szóló közismert fejezetében Jézus elmondja a jóknak, akik a mennyeknek országába menendenek, hogy enni adtak néki, amikor éhezett, inni adtak néki, amikor szomjazott, felruházták, amikor meztelenül didergett, befogadták, amikor jövevény volt, meglátogatták, amikor beteg volt, és elmentek hozzá, amikor börtönben volt; míg ellenben a bal keze felől állók, akikre az örök kárhozat vár, minden bajában és szükségében magára hagyták, elárulták őt. Mert hát vele tették és vele nem tették mindazt, amit eggyel is a legkisebbek közül tettek vagy nem tettek. Nos hát, a szükség nem jár egyedül. Aki eszik és iszik, az pisil és szarik. Ha a kis Jézust „meg is kéne szoptatni már”, akkor nyilván tisztába is kell tenni. Az evangéliumba értelemszerűen azokat a szükségeket is bele kell érteni, amelyek nem szerepelnek a felsorolásban, de elkerülhetetlenül következnek azokból, amelyek szerepelnek benne. Mint az ivásból a pisilés. Pisilnem kellett, szarnom kellett, és befogadtatok a buditokba. Illetve nem fogadtatok be. Máté evangéliuma ezt is implikálja.

Ezt az implikációt azonban kizárjuk a közbeszédből. Amilyen természetes dolog szükségleteinket végezni, annyira kellemetlennek és természetellenesnek érezzük, hogy beszéljünk róla. Mert nem a természetest érezzük természetesnek, hanem azt, ami a belénk nevelt normáknak megfelel. És nem a természetellenest érezzük természetellenesnek, hanem azt, ami ezekkel a normákkal ellenkezik. Természetes, hogy nem természetes állapotunkban lépünk ki az utcára, mint a kutyánk, hanem mesterséges tárgyakba csomagolva. Akkor is, ha a természet adta hőmérséklet ezt a nyári verőn nem indokolja.”