A Kúria mondta ki a végső szót: megszületett a döntés, nem lehet szivárványos felvonulást tartani

A gyermekek jogai miatt sem lehet megtartani a rendezvényt.

Állítólag szakmai továbbképzésen vesznek részt.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, múlt héten rémült ceglédiek jelentették a rendőrségnek és a helyi újságnak, hogy sötét bőrű embereket láttak az utcán, migránsok helyett azonban csupán egy arab turistacsoport tartózkodott a városban.
A Budapest Beacon úgy tudja, hogy a turisták Szaúd-Arábiából érkező rendőrök voltak, három hétre érkeztek Magyarországra szakmai továbbképzésre, hogy megtanulják, hogyan kell rendőrkutyát nevelni. A szaúdi rendőrök elméleti és gyakorlati tréningen vesznek részt, szabadidejükben síelni is elmennek. A cikk szerint őket még két turnus követi, ők is három hétig élvezik majd a magyarok vendégszeretetét. Állítólag Török Csaba ceglédi rendőrkapitány is fogadta a szaúdi kollégákat, Török azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesüléseket. A Budapest Beacon másik forrása is megerősítette, hogy szaúdi rendőrökről van szó, azt ugyanakkor tagadta, hogy szakmai továbbképzésen vennének részt.
(Képünk csak illusztráció.)