A munkavállalók számában növekedést, a munkanélküliek között pedig csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal tavaly szeptember és november között. Varga Mihály rámutatott: 2010 óta 750 ezerrel növekedett a foglalkoztatottság Magyarországon.
A tavaly szeptember-novemberi három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Egyúttal közölték: a tavaly szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.
Növekvő foglalkoztatottság
Az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma 85 ezerrel nőtt egy év alatt, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel, a külföldön dolgozóké 11 ezerrel csökkent. Más megközelítésből a munkavállalók számának éves növekedése a munkanélküliek 30 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra frissen belépő 6 ezer aktívvá lett lakosságból táplálkozott.
A 15-24 éves fiatalok körében a foglalkoztatási ráta 29,6 százalékos volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek között a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 84,2 százalékra nőtt. Az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, foglalkoztatási rátájuk 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékosra javult. A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt, a férfiaknál 82,0, a nőknél 66,1 százalékos volt.
A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 46 ezerrel nőtt egy év alatt tavaly szeptember-novemberre, amiből 23 ezer a munkanélküliek számának csökkenéséből és 23 ezer a munkaerőpiacra frissen belépőkből eredt. A foglalkoztatási ráta 2,2 százalékkal 76,1 százalékra emelkedett. Ebben a korosztályban a női foglalkoztatottak létszáma 8 ezerrel csökkent, de foglalkoztatottsági rátájuk 0,5 százalékponttal 61,7 százalékosra emelkedett.
Rekordalacsony munkanélküliség
Eközben 30 ezerrel csökkent a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest: most 178 ezren vannak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.
A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 10,4 százalékra csökkent, a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,4 százalékra, míg az 55-64 éveseké 0,8 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt, a munkanélküliek 42,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt – tette hozzá a jelentés.
A 15-74 éves férfiak körében 23 ezerrel, 87 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 1,0 százalékponttal, 3,4 százalékra mérséklődött. A nők munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra esett a munkanélküliek számának egy év alatt 7 ezres csökkenésével 91 ezerre. Jelentésében a KSH közölte, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma egy év alatt 5,7 százalékkal, 258 ezerre csökkent.
Varga: Közel a teljes foglalkoztatottság
A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a KSH fenti adatait kommentálva.
Korábban ilyen nem volt, hogy aki Magyarországon képes és szeretne dolgozni, annak van lehetősége a munka világába visszakapcsolódni – hangsúlyozta a miniszter. Az adat európai összevetésben is rendívül jó, az uniós tagországok között Magyarország élen jár a foglalkoztatásban – tette hozzá. A kormány a következő években is arra fog törekedni, hogy tovább bővítse a foglalkoztatást.
Varga Mihály rámutatott, a foglalkoztatás dinamikus növekedésével a 2010-es kormányváltás óta mintegy 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 570 ezerrel nőtt a létszám. A 68 százalék fölötti foglalkoztatási ráta azt is jelenti, hogy van még tartalék a munkaerőpiacon – mondta, hozzátéve: a közfoglalkoztatásban dolgozók száma az elmúlt hónapokban csökkent, elősegítette ezeknek az embereknek az elsődleges munkaerőpiaci visszatérését. Egyre kisebb arányú lesz a közfoglalkoztatás a következő időszakban – jelezte.
Kijelentette: az országban jelenleg meglévő 60 ezer bejelentett üres álláshely feltöltésére nem a külföldi munkavállalók bevándorlása a megoldás, hanem azt a belföldi tartalékokból kell megoldani. Erre van tartalék a magyar gazdaságban – hangsúlyozta.
(MTI)